Üdvözöljük a cégnél! Helyezkedjen el irodájában, tegye fel lábát a vadonatúj íróasztalára, és csak vigyorogjon ki a fejéből! Hogy azt az őrültek szokták? Ugyan, ezt csak az őrültek mondják. Ők például ne is hallgassák meg azt a lemezt, amit az asztalára helyeztem…

Kb. így hangozna az első munkanap annál a cégnél, amelyet Sam Duckworth tulajdonos üzemeltet. A Get Cape bár a tulajdonos egyszemélyes biznisze, mégsem hangzik meg rajta. Akusztikus szépségek sorakoznak a korongon, néhol egy kis elektronikus pöttyentéssel felkavarva. Sam a nagyobb hatás kedvéért a GCWCF koncerteket egy szál gitár + laptop felállással nyomja le. Érdekes lehet, maradjunk annyiban. Mint ahogy a Get Cape elnevezése is – Sam egy számítástechnikai magazin Batman-játék kritikájának soraiból lopta az ötletet.

Kifordított lemez ez minden tekintetben. Hiszen kinek jutna eszébe egy ilyen akusztikusabb hangzású albumot kihozni ebben az időszakban, amikor mindenki meg akarja velünk etetni a gitárhúrjait? Pláne, ha azt vesszük, hogy az MTV2-generáció már-már ámokfutásnak tekinthető módon generálja az újabbnál újabb szürke sztárocskákat. Erre jön a War of the Worlds, és végre más is előjön azokból a membránokból a nyers gitárhangokon kívül. A dolog kezd érdekessé válni.

Ráadásul azért is kifordított lemez ez, mert a legtöbb album a végére elveszti erejét – de nem úgy a „bohém tinédzser”! A Lighthouse Keepertől kezdve csak úgy meglódul a lemez, a Call Me Ishmaelre akár még az öregek otthona lakói is táncra perdülnének egy napsütéses reggelen.

A cég tehát tökéletesen működik, bár néha-néha érződik rajta, hogy a főnöknek még nincs annyi tapasztalata a vezetésben, de semmi baj, lesz ez még jobb is. Sam persze nyíltan ki is mondja a cég filozófiáját: „You are not your job” – csak úgy vigyorogj a világba a ragyogó napsütésben. Az őrültek meg hallgassanak Dieter Bohlent.