A Dreamgirls az Oscar díj egyik legesélyesebb filmjeként indult, nyolc jelölésből végül is kettőt tudhat magáénak (meg még rengeteg más díjat). De igazából ezek lényegtelen adatok, lépjünk is túl rajta, hiszen ami számít, hogy a Dreamgirls mindent összevetve jó film.

Adva van néhány csinos, sőt dögös csaj, feszes ruhák, szuper zene és sok-sok risza. A pasiknak már ennyiért is simán megéri beülni. A nőket talán jobban vonzza majd a megható történet, a showbiz kegyetlen világa, és persze a szörnyű igazság, hogy a szép nők jobban elkelnek a zenepiacon (is). Valaki tényleg meglepődik még ezen? Szóval az érzelgős nézőknek lesz benne, barátság, szerelem, kritikus mélypontok, katarzis, már amennyire ez belefért a műfajba. Mély és elgondolkodtató pillanatokat ne várjunk (vagy ez csak az én mániám?), valamint meglepő, váratlan végkifejlettel sem számolhatunk. Van viszont kárpótlásul pörgős zene, amire mindenkinek egyszerre jár a lába a moziban. Bár meg kell jegyezzem nekem a legelején tetszettek a legjobban, utána már csak lazán rákontráztak. A zene kapta egyébként a legtöbb jelölést, szóval tényleg érdemes már csak ezért is megnézni. A musical betétek viszont hihetetlenül viccesek benne. Az még oké, hogy a színpadon mást se csinálnak, de amikor az „érzelemdús” részeknél elkezdenek énekelni… Talán szerencsésebb lett volna ezeket kihagyni. Más az, amikor az egész filmben „dalban mondják el”, és megint más amikor egy amúgy teljesen normál filmben. Tudom, tudom, műfajilag ez is musical, de mégis. Itt olyan váratlanok és feldolgozhatatlanok számomra ezek a részek, mint ha például megkérdezném az utcán valakitől mennyi az idő, ő meg előadná nekem áriában.

A színészek nagyot domborítanak. Eddie Murphy (James „Thunder” Early) szólóitól el lehet ájulni, odacsap néha rendesen, ahogy egy villámhoz illik. Emellett ez az egyik legdrámaibb alakítása, nem emlékszem, hogy valaha láttam volna ennyire komoly szerepben. Azért természetesen okoz nekünk néhány vidám pillanatot is. Beyoncé (Deena Jones) eddigi legjobbját nyújtja, de azért legyünk őszinték, a gyönyörű, sikeres énekesnő szerep nem áll messze tőle. A filmet ugyanakkor egyértelműen viszi Jennifer Hudson (Effie White), aki magáénak is tudhatja érte a legnagyobb elismerést jelentő arany szobrot. Amellett, hogy tökéletlen testalkata miatt szinte valamennyien egyből a szívünkbe zárjuk, hihetetlen énekesnői és színésznői teljesítményt nyújt. A hangja iszonyatos, olyan elemi erővel süvít, hogy a parókásaknak a leghátsó sort ajánlom. Szerepel még benne Jamie Foxx (Curtis Taylor, Jr.) akiről leginkább annyit tudnék elmondani, hogy nőként jó ránézni, de nem vett le a lábamról. Nem hagyhatom ki Danny Glover-t (Marty Madisont) sem a felsorolásból, bár az igazat megvallva, volt már jobb is.

A film kétségtelenül legizgalmasabb és számomra legérdekesebb kérdése, hogy vajon szétreped-e valakin a szerkója? Megfigyeltem ugyanis, hogy milyen kevés az egy főre eső átlag levegővételek száma. A dalok közben jóformán nem is lélegeznek! (de komolyan). A ruhák ellenben olyan feszesek, hogy néha szerintem cipőkanál kellett a felvételükhöz. Szóval a nagy kérdés, kiről fog az estélyi a színpadon lepattanni? Akit érdekel, feltétlenül nézze meg.

Oscar-díj 2007.
Legjobb női mellékszereplő: Jennifer Hudson
Legjobb hang: Michael Minkler, Bob Beemer, Willie D. Burton