Egy februári délutánon került megrendezésre az év legnagyobb streetfunk nyílt táncnapja az Inside-ban. A remekül sikerült szombat este végén sikerült mikrofonvégre kapnunk Papp Timit, aki a főszervezője volt ennek az egész rendezvénynek.

E-A: Szia Timi! Mesélj egy kicsit arról, légy szíves, hogyan kezdődött el a tánc iránti szerelmed?
Timi: Nem emlékszem, a pillanatra, amikor kezdődött, mindig is ott volt. Apu dobos volt, anyu táncolt, én meg ha zenét hallottam , táncoltam. Hároméves koromban édesanyám látta, hogy elég nagy mozgásigényem van, így elvitt gyermektornára, balettre. Ahogy az idő telt, társastáncoltam versenyszerűen, de emellett volt show-tánc, diszkótánc, sőt még break és electric boogie is; ezen felül judóztam és kung-fu-ztam: tehát mindent, ami mozgással járt. Tizennégy éves koromban Táncművészeti Szakközépbe mentem Pécsre, ott kezdtem el profi szinten foglalkozni a tánccal. Már akkor tudtam, hogy koreográfus szeretnék lenni – ami egész jól össze is jött.

E-A: Miért pont ezt a (streetfunk) stílust választottad?
Timi: Én valójában nagyon sokféle stílust táncolok a klasszikustól a modernig, de ez az utcai stílus már fiatal korom óta a kedvencem volt, még amikor mást is kellett komolyabban táncolnom, ez akkor is a hobbim maradt. Miközben elvégeztem a Táncakadémiát Rotterdamban, illetve a koreográfus szakot a Táncművészeti Főiskolán, mindvégig a szívem csücske volt a hip-hop. Ezek után pedig, huszonnyolc éves korom óta visszakerült, valahogy sokkal hangsúlyosabb módon az életembe, és végre kiélhetem azt, amit régebben abbahagytam.

E-A: Érzésed szerint hogy állsz ennek az elsajátításában, már mindent tudsz, vagy azért van még mit tanulnod?
Timi: Ennek az utcai stílusnak itthon nincsen kultúrája, és csak kis réteg az ezt kedvelő közönség; így nagyon sokat kell külföldre utazzak, hogy tanuljak, és hogy egyáltalán lássam azt, hogy mi történik. Odakint nemhogy napi szinten, de városokra lebontva változnak a stílusok; mostanában sokat jártam New Yorkban és Londonban, hogy körülnézzek, és amit pozitívumként értékelek magamban, az a sokoldalú előképzettségem és a testtudatom, a stílusokra pedig viszonylag jól ráérzek. Hollandiában láttam sokféle külföldi vonulatot, franciákat, amerikaiakat, de sosem kellett szégyenkeznem, és ez azért megnyugtatott. Mindent nem lehet tudni, inkább csiszolom ami megy és alázattal gyakorlom ami még nem.

E-A: Eddigi céljaid közül melyek azok, amiket már elértél, és melyek várnak még megvalósításra?
Timi: A tánccal kapcsolatban majdnem mindent sikerült, hiszen táncolok, tanítok, és koreografálok. Mindig is ez utóbbi szerettem volna lenni, és sikerült is: színházakban, külföldön, itthon, a musicalektől a kortárs darabokon át a versenydarabokig mindennel foglalkozom. A Táncművészeti Főiskola adjunktusaként sokat tanítok, külföldön, vidéken, mindehová hívnak, így ez is sínen van. Táncosként is sok mindent kipróbáltam már, de maradtak még álmaim, például egy Missy Elliott, vagy…na jó, legyen bármilyen amerikai klipben, vagy komolyabb koncerten táncolni, az nagyon jó lenne. Persze minden téren szeretnék újítani, és továbbmenni; folyamatosan jönnek új célok.

E-A: Mi volt az eddigi legjobb, illetve legrosszabb élményed a tánc kapcsán?
Timi: A legrosszabb Japánban volt, Tokióban egy hip-hop órán. Azelőtt bármilyen órára bementem, ott nem volt probléma: lekövettem, megcsináltam: és vagy ráéreztem a stílusra, vagy nem, de olyan nagyot nem tévedtem. Tokióban volt az, hogy egy nagyon profi csapathoz betévedtem órára, a bemelegítés még tök jól ment, de azután olyan táncot táncoltak, ami ugyan hip-hop volt, de azt sem láttam, hogy honnan hová lép, nemhogy hogyan csinálja! Ott álltam, hogy Úristen, Timi, most mit lehet csinálni?! Fogtam magam, átöltöztem, leültem, végignéztem az órát, és azt mondtam magamnak: hazamegyek, és harakiri. Nagyon ciki volt, hogy hozzászólni sem tudtam a dologhoz; de jó is volt abból a szempontból, hogy egy ilyen különleges órát élőben láthattam és mellesleg ehhez hasonlót azóta sem. Jó élmény volt bőven, mint például a Jamiroquai-ból JK-jel együtt táncolni egy koncert után, az hatalmas volt. Tavaly megnyertem a New Style versenyt itthon, ami őszintén szólva meglepett, hiszen rajtam kívül csak fiúk voltak a mezőnyben. Coolio mögött is táncolhattam, az is vicces volt.

E-A: Szerinted mi a helyzete és a jövője ennek a stílusnak itthon?
Timi: Ez mindig is réteg maradni, sosem fog nagyra feltörni, és mindig a hangosabbak fognak nyerni, míg a profik a háttérben maradnak. Ők ugyanis nem nem hajlandók megalkudni. A tévében, a médiában mindig ennek a gyengébb, aerobicos, gagyi, ugrabugra része fog megjelenni; és mivel ezt látják az emberek, ezt is fogadják el. A minőségi kemény mag pedig, az a párszáz ember, akik ma is itt voltak, akik azért jöttek el, mert érzik, és tudják, hogy van még ennél több is. Én szeretném, ha ez kétszer ennyi lenne, de mi nem vagyunk egy táncos nép. A balett viszonylag, a néptánc nagyon megy, de ezen felül semmi más. Amerikában ez teljesen más: ott látják a tévében, az iskolában, az utcán is ez folyik, és ehhez mérten meg is van hozzá a közeg. Nálunk még egy tévéműsor sincs, ahol igényes táncot látnának,( egy-két kivétellel) így kénytelenek azt követni, ami van. Én abban reménykedem, hogy ez a rendezvény elindít még sok másikat, mi is tervezzünk nyárra a következőt, és végül kialakul egy közösség, ami húzza fölfele a dolgot. A breakeseknél például elég jól működik ez, hiszen sok break-verseny van; de ilyen típusú táncverseny, vagy összejövetel még kevés.

E-A: A mai rendezvényt hogy értékelnéd?
Timi: Mindenképp nagyon pozitívan! Ha csak fele ennyien lettek volna, akkor is, mert a lelkesedés, és az a szemlélet, ami itt volt, az a lenyomata annak, ahogyan én is gondolkodom; és valószínűleg be is vonzottuk azokat az embereket, akik kíváncsiak voltak ennek a stílusnak a valódi megjelenésére. Ők tudják, hogy ez az igazi hip-hop, nyitott szemmel járnak, néznek filmeket, klippeket, és van egy valódi képük a dologról. Az itt a baj sajnos, hogy sokan nem is tudják, hogy ilyen egyáltalán létezik.
Végtére is nagyon elégedett vagyok, nagyon örülök, hogy jól sikerült. Én teljesen spontán módon álltam hozzá, és végül is jól sült el a dolog; kellettek ehhez persze a fellépők is Saiid, Revolution, Q-Cee, a tanárok: Gomes és Kurucz Sanyi, a break-esek, a versenyen indulók és a műsorvezető Kisó, akiknek nagyon köszönjük, hogy eljöttek; és tényleg, szuper volt az egész!

E-A: A legvégső kérdésünk pedig, hogy mit üzensz a magazin olvasóinak?
Timi: Mozogjatok sokat, használjátok a testeteket, feszítsétek, nyújtsátok az izmaitokat, mozgassátok át az izületeiteket, nem csak fejből állunk! Válassz magadnak egy sportot vagy táncot, bármit, ami átmozgat, és élményt nyújt, a tánc jó buli, szól közben a zene, nekem bejött, de ha a futás dob fel vagy a tai chi, mindegy találd meg a neked megfelelőt és iktasd be az életedbe.


Papp Timi honlapja: http://www.papptimi.hu/