Pontosan, ahogyan megbeszéltük, kevéssel nyolc előtt érkeztem meg a harmadik kerületben található Slash Club-ba, ahol is rögtön belefutottam az éppen pakolászó Nikson együttesbe. Marcee (ének, gitár), Olivér (ének, gitár), Bálint (basszusgitár) és Dani (dob) néhány perc alatt elintézték minden egyéb tennivalójukat, és készségesen álltak a rendelkezésemre az interjú elkészítéséhez.

E-A: Sziasztok! Elsőként hadd kérdezzek az együttesről: mutassátok be röviden magatokat, hogy alakultatok?
Nikson: A banda eredetileg 2005-ben indult, mégpedig úgy, hogy Marci és Olivér már korábban is jóban voltak, együtt gördeszkáztak; míg egy harmadik srác, Árpi (aki basszusgitározott) is csatlakozott hozzájuk. Ehhez már csak egy dobost kellett keresni, aki egy hölgy formájában érkezett meg, és elég sokáig ez a négyes formáció jelentett minket. Ez egy háromnegyed éve ért véget: ekkor jött ugyanis Dani a dobok mögé, és egy új basszusgitáros srác, majd végül ez utóbbi is távozott, és így került Bálint is az együttesbe.

E-A: Az együttes neve honnan ered?
Nikson: Olivér kedvenc óramárkája a Nixon, és mellesleg egy szintén kedvenc gördeszkás-márkánk is.. Ez így nagyon megtetszett nekünk, és arra gondoltunk, hogy egy kis módosítással (az –x helyett legyen –ks) ezt a nevet adjuk magunknak.

E-A: Ha a műfajt kéne meghatározni, mit tudnátok mondani, mit játszotok?
Nikson: Alapjában véve úgy gondoltuk, hogy vidám zenét akarunk játszani, hiszen ez volt a fő irányvonal az ízlésünkben. Ha be kéne sorolni egy stílusba, akkor ezt melodic punk-nak nevezném, és most jutunk el lassan arra a szintre, hogy amit megterveztünk, azt meg is tudjuk valósítani, úgy, ahogyan mi szeretnénk. A zenekaron belül amúgy van egy kisebb „ellentét”, hogy maradjunk ebben a kaliforniai-popos világban, vagy menjünk el egy kicsit a hörgős-screamo vonal felé; de ez még egyelőre nem eldöntött.

E-A: Mi a véleményetek arról, hogy biztos lesznek olyanok (a műfaj alapvető sajátosságai alapján), akik előszeretettel fogják hasonlítgatni másokéhoz a zenéteket?
Nikson: Ilyen már meg is történt velünk, de a zenekarok felét nem is ismertük, az életben nem hallottunk róluk, ennek ellenére azt mondták, hogy mi pont olyan zenét csinálunk, mint ők! Innentől pedig ez már dicséretnek számít, hiszen ezzel elismerik, hogy megütünk egy színvonalat; valamilyen szinten ennek tehát örülünk is, de emellett próbálunk egy „Nikson”-os hangzást, vagy inkább dallamvilágot létrehozni, ami csak ránk jellemző.

E-A: Hogyan zajlik nálatok egy-egy új szám megalkotása, a próbák?
Nikson: Általában együtt írjuk a szövegetek és a zenéket, van, hogy az Olivér írja az egyiket, és Marci a másikat, vagy fordítva; általánosságban az szokott lenni, hogy közösen összejövünk, és mindenkinek az ötleteiből táplálkozunk. Van, hogy csak úgy leülünk, vagy valakinek van egy témaötlete, gondolata, vagy csak próbára menet egy dallam kapcsán kezdődik el valami, mire odaérünk szöveg is van, és már csak le kell írni, megtalálni a megfelelő hangokat, és csak gyakorolni kell.
Igazából az a lényeg, hogy nem egyéni virtuóz zenészek vagyunk, hanem az a fontos, hogy egyben jól szóljon az egész. Egymásra vagyunk utalva, hiszen csak így jön ki az, amit mi kitaláltunk. Ha megnézünk egy régi klasszikus zenekart, például a Beatles-t, ott is, öt akkordból olyan számot írtak, hogy csak na! Vagy akár a Nirvana: négy akkordból három lemez [nevetés].
Időnk sincs hónapokig tökölni egy-egy úgymond „technikás” számmal, hiszen a lehetőségeink sem adottak ehhez, van aki dolgozik az együttesből: annyira van időnk, hogy heti három alkalommal a próbán összeülünk, és egy X idő alatt összerakunk egy számot, persze azon igyekezve, hogy a maximumot hozzuk ki mindenből.

E-A: Nemrég kijött egy kislemezetek „Somewhere between here and there” címmel. Erről mi az amit fontos tudni?
Nikson: Ez az EP már nagyon régen tervben volt, mivel amint már mondtuk is, a saját zenénket szerettük volna játszani, és ebben az is benne volt, hogy ez minél több emberhez eljuthasson. Végül is lett öt olyan szám, melyekre úgy döntöttünk, hogy ezek elég jók ahhoz, hogy felkerülhessenek az Internetre, és hogy terjeszthessük őket. Ezután jött a megvalósítás: rengeteg stúdiót kerestünk meg, és próbáltuk a pénztárcánk szűkösségéhez mérni a dolgot; végül itt Budapesten egy házi-stúdióban vettük fel ezt az öt számos CD-t három nap alatt. Nagyon jó minőségű lett végül, ezen még mi is meglepődtünk, tekintve hogy milyen kevés pénzből sikerült kijönnünk; a stúdiós srác (Szabi a Tech-no-logic zenekarból, ezúton is köszönet neki) is nagyon jófej volt, szóval minden klappolt.

E-A: Milyenek voltak az eddigi fellépéseitek, volt-e valami kiemelkedően jó, vagy éppenséggel rossz élményetek?
Nikson: Mivel győri zenekar vagyunk, itt is volt az első fellépésünk, egy helyileg eléggé ismert klubban, a Rómer-házban. Itt összejött körülbelül negyven-ötven ember, a helynek is jó volt, és mi is jó szájízzel hagytuk el a helyszínt.
A legrosszabbat tekintve: egy középiskolában játszottunk, és eléggé mélypont volt a számunkra, komoly problémák voltak, elfelejtettük a szövegeket, és hasonlók; azt hiszem ez volt a legkellemetlenebb eddig. A legjobb koncertünk talán az előző volt, amikor Csornán léptünk fel, illetve a már említett legelső buli.

E-A: A következő mondjuk egy évre mik a terveitek, céljaitok?
Nikson: Mielőtt ezt megválaszolnánk, nézzünk vissza arra az egy-két évre, amit együtt eltöltöttünk. Egy garázsban kezdtünk, most is ott vagyunk, és soha nem gondoltunk arra, hogy egyszer nagyközönség előtt (úgy kétszáz fő, amit szeretnénk) játszhatjuk a saját számainkat. Ez egy olyan álom, ami még mindig a szemünk előbb lebeg, de a legnagyobb mégiscsak az, hogy rengeteg ember halljon rólunk, és mindenhol tudjunk játszani, ahol lehetőségünk van rá. Idáig van egy saját demónk, önerőből, valamint koncerteket szervezünk; ha ez a tendencia csak így folytatódik, akkor már nyugodtak leszünk.
Mindenképpen szeretnénk egy nagylemezt, 12-13 számmal, jó minőségben megkeverve, hogy úgy szóljon, ahogyan mi elképzeljük, de a kiadók sajnos nem akarnak egyelőre szóba állni velünk.

E-A: Szerintetek miért lehet ez, mi a probléma az itthoni helyzettel ilyen téren?
Nikson: Ezt egyrészről nem tudjuk megérteni, másrészről a kiadók csak a népszerű, kipróbált dolgokra buknak, és nem éreznek magukban elegendő késztetést arra, hogy teszem azt két nagyobb rock-együttes mellé egy harmadik akármilyen zenekart felhúzzanak, akikből ugyanúgy meg lehetne csinálni azt a pénzt, akár itthon, akár külföldön, csak épp még túlságosan újak, és nincsenek bejáratva. Ez a lényeg itt, hogy hiába lehet egy baromi jó lemezed, nem fognak szóba állni veled, mert nem látják előre, hogy mennyi profit jöhet ki a dologból. Külföldön sokkal egyszerűbb lenne, de itthon igazság szerint még a közönség sem érett meg erre, aki ezt a zenét szereti. Magyarország ebben is le van maradva jó pár évvel nyugattól, de Amerikában például az egyes stílusok kedvelőinek aránya is más, ott ez a fajta zene sokkal inkább elterjedtebb, és ezt a népszerűséget itthon például az elektronikus tánczene birtokolja (egyelőre). Ha itthon meghallgatunk bármilyen rádiót, ugyanazok a számok mennek nap mint nap, csak a játszási sorrend más, akár tíz éve, és ez azért van, mert a kiadó fizet érte, és ebből tud pénzt csinálni. Itthon mindennek van egy arculata, amibe ez a zene még nem fér bele, és ez a jobb nyugaton, hogy ott egy zenekar úgy is lehet sikeres, nagy tömegek előtt, hogy nem adja el magát. Külföldön az emberek nem csak azért menjenek el egy koncertre, hogy jól berúgjanak, hanem a zene miatt is, de az itthoni közönség is meg fog erre érni, csak idő kérdése; és a kilencvenes évek elején született generációra vár ez a feladat.

Mi, ha úgy vesszük underground zenekar vagyunk, és addig nem lesz kiadónk, amíg nincs mellettünk egy hatalmas tömeg, aki leteszi a voksát, hogy minket akar hallani; vagy esetleg nem lesz sokmillió forintunk, hogy megnyerjük a kiadót, de azért még reménykedünk.
Itthon a koncerteken is inkább az a mentalitás, hogy gyere, tegyél le X összeget, hozzál Y embert, nem kapsz semmilyen költségtérítést, és örülj, hogy játszhattál az akármilyen nagynevű zenekar előtt. Mi most a szamárlétra legalján vagyunk, de nagy lépés volt fellépni az alsó fokra, és most, hogy itt vagyunk, legalább tudunk hová menni…
Itthon még az is a gond, hogy a zenekarok között van egyfajta rivalizálás. Nem az van, hogy eljön valaki, és élvezi a zenét, hanem az megy, hogy ki kinek a kicsodája, és azért nem jön el valaki, mert a másik neki a haverja, akivel ő nincsen jóban. Ilyen nincsen máshol a világon, maximum Kubában. Ja, és az Artisjus, mint „jogvédő” szervezet sincs máshol, csak itthon… Mindenki szűrje le magának a tanulságokat.

E-A: Akik az interjút olvasva kedvet kaptak meghallgatni titeket; hol lesz erre élőben lehetőségük?
Nikson: Most abban a helyzetben vagyunk, hogy lesz mostanában három-négy koncertünk, Ausztriába is fogunk menni, májusban pedig a Fürgerókalábakkal fogunk fellépni Győrben.

E-A: Az elmaradhatatlan kérdés következik így a végére: mit üzentek a magazin olvasóinak?
Nikson: Olyat is lehet mondani, hogy üdvözlöm Bogit, meg a családot, meg a kilences szobát? Meg olvassátok ezerötszázan a magazint! Meg legyetek punkok! [nevetés]
Nos, igazából köszönjük szépen az interjút, nagyon örültünk ennek a felkérésnek, és bárki más is fordul hozzánk, szívesen állunk a rendelkezésére! Sziasztok!
E-A: Mi is köszönjük!



Nikson a Slash Club-ban: eXtreme-ART galéria

Nikson honlap: http://nikson.extra.hu
Nikson MySpace: http://www.myspace.com/niksonrocks
Nikson blog: http://nikson.blogter.hu