1989 óta január 22. a kultúra napja, ugyanis 1823-ban Kölcsey e napon fejezte be a Himnusz megírását. Ezt a napot 2002 óta az Uránia Nemzeti Filmszínház azzal ünnepli, hogy egész éjszakás filmvetítést tart az elmúlt év legjobb magyar filmjeiből.

Mint azt nálunk is olvashattátok, ezt a szép hagyományát a mozi idén is folytatta; s a szerkesztőségből én vállaltam azt be (előre lefoglalt jegyekkel megtámogatva), hogy képviseltetjük a magazint a helyszínen. A készülődés már tíztől elkezdődött (tudniillik a foglalás terén csak éjféltől kaptunk jegyeket olyan filmekre, amik a leginkább érdekeltek minket; de ezekről majd később bővebben), mégpedig dupla eszpresszó kávé, és a 2,5 literes ’big shot’ kóla megkezdése formájában. Mivel az álmosság szele csak egy kicsit kísértett ekkor még meg minket, bíztunk benne, hogy első körben ennyi is elég lesz. Ja és persze részemről egyértelmű volt, hogy másnap munka, azaz úgy kellett küzdeni, hogy ez is benne volt a pakliban.

Az Uránia elé érve megcsodáltuk az épületet kívülről is az elég gusztustalanul szemerkélő esőben, majd beljebb mentünk, ahol meleg volt és száraz, majd rögtön az egyik kisterem felé vettük az irányt, ahol is éjfélkor kezdődött a Sztornó című film, Lovasi András főszereplésével.

Itt szembesültünk először két dologgal. Egyrészről amikor én ide jegyeket foglaltam, jószerivel az utolsó kettőt rezerváltam, de ennek ellenére nem volt teljesen tele a terem, sőt, voltak foghíjak benne… és ez szerintem nem igazán volt korrekt dolog, illetve másik részről nyugodtan jöhetett (volna) bárki, aki előzetesen lecsúszott a jelentkezésről, leboltolja a jegyszedővel, hogy ha marad üres, akkor beül, és annyi… jövőre ez hasznos tanulság lesz majd! Másrészről pedig (bár ez általános mozijelenség, de engem idegesít) az, hogy egy dolog hogy késők vannak, de miért kell pont nekik a legnagyobb pofájúaknak lenni, és miért hiszik azt, hogy az idióta baromságaikra mindenki kíváncsi? Na mindegy…

A film amúgy nagyszerű volt, sőt remek (és talán egy kissé elvont is). Lovasi András a Kispál és a Borzból, valamint manapság a Kiscsillag együttesből jól ismert zenész és dalszövegíró játszotta benne a főszerepet; egy gimnáziumi tanárt, akinek ránézésre megvan mindene: feleség, gyerekek, kocsi, lakás, na meg biztos állás. Viszont egyszer elkövet egy hibát, ami miatt az adóhatóság megtalálja, s ahogyan igyekszik kimászni a kis slamasztikából, egyre mélyebbre ássa magát, szép lassan kezd mindent elveszteni, és a mocsár csak egyre lentebb húzza. Lovasi remekül játssza a kispolgárt, az ügyeskedni próbáló átlagembert, de a végére mindenkinek le kell vonni a szükséges konzekvenciákat, és ez néha korántsem olyan könnyű, vagy éppen egyszerű, mint ahogyan tűnik. Az összes szereplő színészi játékát csak dicsérni tudom ebben a krimiszerű vonásokkal is rendelkező drámai filmben – nézzétek meg!!!

A film végeztével következett egy rövidke szünet a következő alkotásig, amit az előtérben töltöttünk el, s ekkor tűnt fel, hogy akad néhány fura alak is a közönség között, de gondoltuk, ez még simán belefér, filmkedvelő csudabogarak… mekkorát tévedtünk!
A szünet leteltével következett az Idegölő, melyet igazság szerint csak azért akartam megnézni, mert a vele szemben futó Egy bolond százat csinál-t már láttam korábban. Utólag viszont azt kívánom, bárcsak inkább azt néztem volna meg még egyszer…

A film főszereplői Gesztesi Károly és Yiannis Zouganelis voltak, a történet pedig Rodoszon játszódott, ahol is előbbi bérgyilkos szereplőnknek kellett volna kiiktatni az utóbbi, mellesleg fogorvos szereplőnket. Ennyit a történetről, igazából már ennyi is sok volt, mert ennyire pocsék, erőltetett, unalmas, és kiszámítható filmet nagyon régen láttam (és kb. csak azért nem mentem ki a film közepén, mert kényelmes páholyban ültem). Igazából nem idézném fel azokat a szavakat, melyek akkor jöttek ki a számon, amikor elhagytuk a film után a termet, de a mai napig gondolkodom azon, hogy a filmet vajon kinek is készíthették, merthogy ez egy vígjátéknak harmatgyenge hulladék volt, annyi szent. Talán a készítők a közhelygyűjteményben többek között megtalálták az ’Egy újszülöttnek minden vicc új’ nevezetű címszót is? Nem tudom, de meneküljetek ettől a filmtől!

Ezután a „műalkotás” után ismét a rendelkezésünkre állt egy kisebb szabadon felhasználható időkeret, amelyet ismét kihasználtunk elgémberedett tagjaink megmozgatására odakint – az eső még mindig esett, és hideg is volt, így hamarosan visszatértünk a fedél alá. A díszterem kapui is lassan kinyíltak, így fél ötkor el is kezdődött a kultuszfilm folytatása, az Üvegtigris 2.

Lali, Gaben, Csoki, Róka, Cingár, Sanyi, és a többiek ismét visszatérnek, és szerencsétlenebbek, mint valaha – ezt pedig szó szerint értem. A film egész egyszerűen hihetetlenül jó, az összes párbeszéd életszagú, nem úgy, mint egyes álmenő magyar filmben, ahol a forgatókönyvíró kb. a „101 szleng a mai fiatalságtól” című fércműből szedte össze a szófordulatait (megjegyzem, ezt ugyanaz a kiadó adja ki, mint a fentebbi közhelygyűjteményt); tehát ebből a részből is számos szállóigét lehetett kigyűjteni. És hogy mire utaltam a szerencsétlenséggel? Számomra a film egészét belengte teljesen az a hangulat, amit a készítői szántak is neki, mégpedig, hogy az élet megy, napról-napra, évről-évre, és egyszerűen csak beleragadunk a hétköznapokba. A Tigris még mindig áll, és állni is fog, hiába próbál Lali kitörni ebből, a cimboráival együtt, sosem fog tudni. Emellett, vagy épp ezért, sokkal érzelmesebb is lett szerintem néhány helyen (ez egyáltalán nem negatív dolog, mert azt hiszem sokan át tudják érezni a helyzetet), és ebben nagy szerepe van a zenének is, amit a Ghymes együttes készített. Mindenkinek ajánlom a hanganyag beszerzését, a film témája, a Csillagreggae 2 egyszerűen zseniális. Egy szó mint száz: nézzétek meg!!!

Ezen az utolsó előadáson végül teljesen tudatosodott bennünk az, ami az este folyamán csak a fejünkben motoszkált, mégpedig a fura alakokkal kapcsolatban; miszerint jónéhány, hát hogy is mondjam… hajléktalant is vonzott az ingyenes, meleg, nyitott hely az éjszaka közepén. Ez eddig még nem baj, sőt; de amikor ott ül egy melletted, baromi büdösen, és minden hasonló mellékhatásával… hát az ember elgondolkodik azon, hogy mennyibe is került volna néhány biztonsági őrt beállítani az ilyenek kiszűrésére, mivel nyilvánvaló, hogy csak azért ült bent, hogy ne kint az esőben ázzon, s nem az audiovizuális élvezetek vonzották be.

Ezt a kellemetlenséget leszámítva azonban remek éjszaka volt ez a kultúra szempontjából, és igencsak dicsérendő az Uránia Filmszínház ezért, hogy egy ilyen ingyenes lehetőséget biztosított a magyar filmek összegyűjtött bemutatására. Jövőre is biztosan ott leszünk, ne habozzatok jönni, mert nagyon jó élmény, és a filmek között is biztosan találtok olyat, ami megtetszik!