|
Betűméret: csökkentés (-) | növelés (+)
Börtönszálloda
Ismét egy meghökkentő szálloda!
Mióta elkezdtem ezt a témát boncolgatni, körülírni, utazgatni egyik szállodából a másikba (persze virtuálisan) - ha emlékeztek, voltunk Barbadoson, jégszállodában , Maláj luxusszállóban - egyre jobban élvezem! Remélem Ti is!!! Ezúttal Börtönszállóba megyünk! Ne hagyjátok ki! Elég őrültnek kell ahhoz lenni, hogy valaki az éves, jólmegérdemelt szabadságát egy börtönben töltse? Ráadásul önként és dalolva. Sőt! Viszi a családot is! Itt van például a világ leghíresebb börtönszállodája, mely minden kétséget kizáróan a brit Malmaison Oxford Prison Hotel. A minden igényt kielégítő történelmi hajlékot az oxfordi Gaol-kastély fogdájában rendezték be, amely évszázadokon keresztül tartotta lakat alatt a rabokat. Az első falakat még a 10. században húzták föl, először 1166-ban zárták be foglyokat. Az oxfordi egyetem kancellárját 1236-ban még arra is felhatalmazták, hogy tetszése szerint bebörtönözhesse a nemkívánatos, eseteg lázadozó hajlamú diákokat. A börtönbe a későbbi századokban főképpen a társadalomra káros tevékenységet gyakorló delikvenseket juttatták, ennek megfelelően többször is átalakították a belső termeket a 18. és 19. században. A börtön 1996-ig üzemelt, a helyén berendezett luxushotel 2005 novemberében nyitott meg. Az elhúzódó munkálatok során természetesen mindent a lehető legnagyobb fényűzés jegyében alakítottak át, így a nyitáskor 94 szobát adhattak át a közönségnek 110 fontos, vagyis 45 ezer forintos éjszakánkénti egységáron. A hat lakosztály legjelesebbike Thomas Lowton Robins nevét viseli, akiről a hotel üzemeltetői elárulták, ő volt a fogda leghírhedtebb kormányzója. A szálloda híven megőrizte eredeti külsejét, az üveggel fedett csarnok a klasszikus börtönudvarokra emlékeztet. Talán ezért választották kulisszaként a "The Italian Job" című, Michael Caine szereplésével forgatott film rendezői az oxfordi Malmaison börtönszállodát. Vagy nézzük meg az Art Prison-t belülről Lényegesen egyszerűbb a prágai Art Prison börtönszálló, amelyben igazán puritán körülmények között éjszakázhat az utazó. Az épület természetesen ez esetben is történelmi jelentőségű, Prága belvárosának ezen létesítményében hosszú időkön keresztül tartottak fogva bűnösöket és ártatlanokat. Az 1731-ben épített, Szent Bertalanról elnevezett templomot 1949-ben elfoglalták a kommunisták, majd börtönné alakították át. Az épület egy részében a titkosrendőrség kapott helyet, a helyiségekből többet kínzóteremmé alakítottak át. A rendszerváltás után a romos állapotú létesítményt privatizálták, majd a restaurációt követően szállóvá alakították át. Az Art Prison különösebb kényeztetéssel nem szolgál (a valamelyest lakályossá tett cellákban hamisítatlan priccseken aludhat a vendég), ellenben árai annál magasabbak: egy éjszakáért 1700 cseh koronát, vagyis 16 ezer forintot kell fizetni. Langholmen Hotel Langholmen szigete sokáig egyet jelentett a börtönnel Svédországban, azonban néhány leleményes vállalkozónak köszönhetően a név mára egy szállodakülönlegességet hirdet az egész világon. A Langholmen Hotel 1989-ben nyitotta meg kapuit a fizető vendégek előtt, a rabok egészen 1975-ig látogathatták az intézményt. A felújított épület 89 egyszobás és 13 kétszobás cellával rendelkezik, amelyeknek a bejáratát változatlanul hagyták. A kisebb lakóegységek 1290 svéd koronába, vagyis 38 700 forintba, míg a nagyobbak 1590 koronába, azaz 47 700 forintba kerülnek. Egyszóval, ha valaki nem tud ellenállni egy börtön hivogató cellaajtajának, az ne habozzon, fogja a családját, nyissa ki a pénztárcáját és irány a jólmegérdemelt pihenés egy börtön mélyén! |