2012. május 19., szombat. Ma Ivó, Milán napja van, holnap Bernát, Felícia napja lesz.
»»»
Megosztás IWIW-el
Betűméret: csökkentés (-) | növelés (+)
Diddy – Press play (2006)

Sean Puffy Puff Daddy P. Diddy "a stílus mindenek felett" Combs visszatér legújabb lemezével- mely egyben lehet, hogy a legutolsó is? A hírek szerint az album az elmúlt másfél év kemény munkáját tükrözi, nézzük mire is volt ez elég!

A boltokban a hangzóanyag pontosan ma, a magazin megjelenésének a napján érhető el először a nagyközönség számára; kivétel ez alól a már korábban az első kislemez formájában megjelent Come To Me című szám, Nicole közreműködésével, mely egy igazi klubsláger posztját célozta meg. Diddynek a sorban ez a negyedik szólólemeze.

Az album a Press Play címet kapta, mégpedig azon okból kifolyólag, mivel a lemeznek az a célja, hogy a hallgatóság csak berakja, megnyomja a lejátszás gombot, és egy ültő helyében végighallgassa, átérezze azt. Ez a lemez ugyanis már nem a korábbi stílust követi, hiszen a sztár maga is változott időközben; sőt barátnőjével ikreket várnak, ehhez idomul ez a lemez is. Diddy meghatározása szerint ez egyfajta "hip-hop soul" anyag, az R&B, a soul,a hip-hop, és az élő zene keveréke; az egész korong pedig az eddigiek után- melyek szóltak drámákról, halálról, tragédiákról, hullámvölgyekről- a szerelemről szól. Éppen ezért mondta Diddy azt is, hogy egyben ezt szeretné az utolsó albumának is, és ezek után pedig a színészi karrierjére koncentrálna.

Ez a besorolás azonban kicsit sem jelent negatívumokat. Aki ismeri Diddy korábbi életútját, történetét (ha most elkezdeném mesélni, oldalakon keresztül tartana, talán majd legközelebb), az ezt is be tudja illeszteni a sorba, és bár én is rosszabbat vártam, a zenei alapok és a szövegek végül is egyáltalán nem okoztak csalódást, sőt! Nem is egy szám van a lemezen, ami esélyes lehet a következő sikeres maxi szerepére, csak győzzük őket válogatni.

Az album teli van közreműködőkkel, mint például a már fentebb említett Nicole Scherzinger a Pussycat Dolls-ból, Kanye West, Pharrel Williams, Mario Winans, Just Blaze, Christina Aguilera, Timbaland, Twista, Nas, Brandy, Mary J. Blige, és még sokan mások, a lista korántsem teljes velük.

Ide a végére csak azt tudom írni, amit már fentebb is említettem: ez egy jó kis hip-hop album, és bár sokan vannak, akik viszolyognak Diddytől és az alkotásaitól; én mégis azt mondom, hogy érdemes meghallgatni a lemezt, mert jobb lehet, mint amire számítottunk- persze a fentiekkel összhangban, aki zúzást szeretne, az ne erre keresgéljen.