Sokan úgy vélik, igazi korszakalkotó művész csak tragikus sorsú, különleges csapásokat átélt egyénből lehet. Elég áttekinteni a XX. századi magyar alkotók életét és beigazolódni látszik az állítás. Talán ebben különbözik a zseni az átlagembertől?

Véleményem szerint az megcáfolhatatlan tény, hogy az ihlet mámorába legkönnyebben az kerül, aki valami ellen tiltakozik, nem találja helyét, pesszimista vízióktól szenved vagy tehetetlennek érzi magát.

Ilyen művészegyéniség volt Bódy Gábor is. Szinte hihetetlen, hogy a kádárizmus "tűrő-tiltó" keretein belül olyan magasra tudjon emelkedni egy filmrendező. A szocialista diktatúra lételeme volt a művészek megfékezése. Tudták, hogy nehezen ellenőrizhető egyének veszélyeztethetik egyeduralmukat. A Magyar Népköztársaság hivatalosan kizárólag a szocialista realizmus stílusában készült alkotásokat támogatta. De sok olyan művész volt, akiknek a "tűrés" kategóriában elnézték önálló gondolataikat (ilyen volt például Jancsó Miklós és Szabó István is). Nem esett bántódásuk, de bármikor lecsúszhattak a "tiltott" alkotók közé, akik számára ellehetetlenítették a munkát.
Bódy 1946-ban született Budapesten, az ELTE filozófia-történelem szakán, majd a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult. Biográfiai hátteréről elég ennyit tudni. Nem szándékom évszámok segítségével körülírni életútját, inkább sorsának tragikumára akarok rámutatni. Arra, hogy egy diktatórikus rendszerben milyen áldozatok árán lehet csak szabadon élni és dolgozni.

Akkoriban kevés lehetősége volt egy fiatal értelmiséginek, aki a film médiumának bűvkörébe esett, hogy szenvedélyének eleget tegyen. Szerencsére voltak olyan mentsvárak, mint a budapesti Balázs Béla Stúdió. Az ide belépő alkotók viszonylag szabad kézzel valósíthatták meg elképzeléseiket. Itt keletkezett Bódy Gábor több remekműve is, mint például "A harmadik" (1971). Mozgóképein már akkor feltűnt, hogy új hangot kíván megütni. Túllépett saját korának szokásain és a '20-as, '30-as évek szellemében készítette avantgárd, kísérletifilmjeit.

A többnyire fekete-fehér produkciók merész vágásokkal és montázsokkal vannak ellátva. Víziószerű tájak, klasszikus zene és meglepő kameramozgás teremt egy sajátos atmoszférát. A kamera olykor puskacsövön keresztül figyeli a szereplőket, máskor papírdarabokkal van lelfedve a fókusz egy része. Újításai nyugaton sem maradhattak visszhang nélkül. Németországban, Franciaországban, Európa legkülönbözőbb helyein vetítették filmjeit. Sokfelé megfordult, tanított és előadásokat tartott. Nemzetközi díjak sorozatát nyerte el, könyveket írtak róla és a filmművészet ma is legnagyobbjai közé sorolja. Bódy Gábor megkapta a hírnevet, az alkotás viszonylagos szabadságát és szerelmi élete is mentes volt nagyobb megrázkódtatásoktól.

Mégis, alig található olyan művész, akinek munkáin keresztül ennyire erőteljesen érződik önnön sorsa és tragédiája. Az egyéni sors természetesen nem választható el a korszaktól, Magyarország kilátástalanságától. A filmkockákon keresztül bontakozik ki e kivételes egyéniség küzdelme a szabadságért és végső bukása. Létdrámája, amely egész generációjára kiterjedt végigkövethető a vásznon.

Bódy a szabadságra törekedett. Művészileg és egyénileg is "szabad" akart lenni. Egyik munkájában a "Mozgástanulmányok"-ban (1980), a fizikai értelemben vett "szabadság" határait latolgatja. A végsőkig eljutott a Kádár-kor kényszerzubbonyában, de túl messzire merészkedett. A paternalista állam nem szerette szárnyaló ifjait és igyekezett őket rövid pórázon tartani. Sorsa megpecsételődött. Minden "szabadon" tett lépésének, amely a párt ellenszenvét válthatta ki meg volt a keserves ára. Hiába volt híres és elismert, a rendszer bekebelezte. Besúgó lett Bódy Gáborból is, mint oly sok más nagy alkotóból, akik veszélyesnek számítottak az egypártdiktatúra számára. Ennek fényében már világosabb, hogy miért folytathatta sértetlenül provokáló és elvont témájú filmjeinek forgatását. Legelső filmje, az "Aggitátorok" Kun Béla és a tanácsköztársaság "dicsőséges" 135 napját eleveníti fel. A filmben a kádárizmus reformkommunista eszméit használja fel egy "korábbi kommunizmus" magyarázására. Ilyen merész korkritikát valószínűleg csak az gyakorolhatott sértetlenül, aki maga is a rendszer része volt. A pesti titkosszolgálatnál, majd a keletnémet szervezetnél is működött. Mivel rendezői elismerésének és külföldi szereplésének befellegzett volna, ha kiderül ügynöki tevékenysége, könnyen és erősen befolyásolható volt. Utolsó nagy játékfilmje a "Kutya éji dala" (1983) valódi Kádár-korabeli társadalomkritika. Bódy Gábor saját, és az őt körülvevő világ széthullását ábrázolja. A nihilizmus, a reménytelenség, az értelmetlen kaotikus földi lét kerül kifejezésre. A film sikerét ügynöki léte tette lehetővé, különben a rendszer nem engedélyezte volna. Egyre inkább érződik, hogy a reményvesztettek nyomdokaiba lép. Egyszer idegszanatóriumba is kerül, az alkohol állandó társa a 80-as évektől.

Jogos a felvetés, hogy miért nem emigrált filmrendezőnk. Németországban sokáig élt is, de mindig vissza-visszatért Magyarországra. Az emigráció problémáját az "Amerikai anzix"-ban (1975), diplomafilmjében tárgyalja a legközvetlenebbül. Központi témái ebben a filmben is a szabadság és függetlenség igénye, de megjelenik a filmkészítés művészetének szimbóluma is, a térképészet. Egy belső erő, talán Bódy Gábor patriota énje nem engedte emigrálni. Így került komoly érzelmi és erkölcsi válságba, amelyből már nem látott kiutat. 1985. október 24-én a végső megoldást, az öngyilkosságot választotta. Valószínűleg egy reménytvesztett pillanatában hozta ezt a döntést, mivel naplójából tudjuk, hogy nem tervezte tettét.

Arról, hogy milyen okok vezettek öngyilkosságához csak találgatni tudunk. Ha belegondolunk helyzetébe, talán ez volt az egyetlen útja annak, hogy "szabad" legyen. Talán így menekült meg a zsarnokság elől. Egyszerre gyötörte saját és nemzete bezártsága, az egyéni és közösségi szabadságjogok hiánya. Furdalta a lelkiismeret besúgói tevékenysége miatt, mert engedett a zsarolásoknak és szövetkezett az általa úgy gyűlölt rendszerrel.

A művésznek még mindig maradt egy apró mankója : a filmkészítés. tele volt őrült ötletekkel és állandóan új projekteken járt az esze. Lelkes, nyílt és melegszívű embernek ismerték. Ha kellett, saját maga szinkronizálta filmjeit külföldön, hogy mások is élvezhessék. Testileg lelkileg kapaszkodott a filmművészet által nyújtott örömökbe.
Életének és halálának legnagyobb rejtélye ez a kettős élet. Az ünnepelt filmművész és a bújdosó ügynök. Ne engedjük, hogy ez a kettősség befolyásolja munkáiról alkotott véleményünket.
Amint már említettem egy zseniről van szó. A magyar "underground"-mozi és Tarr Béla közvetlen elődjéről. Egy kiemelkedő egyénről, aki kilóg a sorból, forradalmasít és világraszólót alkot. Bódy Gábor kora tragikumának áldozata lett. Még csak most van születésének 60. évfordulója; félelmetes belegondolni, hogy mennyit alkothatott volna még, ha nem nyúl a borotvapengéhez. De sajnos be kell érnünk azokkal az alkotásokkal, amelyeket Bódy ránk hagyott, az sem kevés.