Bár a héten került a feldolgozás a mozikba, az eredeti film 1943-ban már egyszer bemutatásra került, méghozzá Latabár Kálmán főszereplésével, és már akkor is hatalmas sikert aratott a közönség soraiban. Ez vajon jó hetven évvel később is sikerülni fog?

Az iró-rendező-producerpárosnak nem ez az első feldolgozás mozija, mely a régi nagy magyar filmalkotásokat helyezi korunk környezetébe. Korábban elkészült már a Hyppolit, a Meseautó, és az Egy szoknya egy nadrág is (ez utóbbi eredetije is '43-as, Latabár főszereplésével), melyet a filmszínházak közönsége nagy örömmel fogadott.

Ez a remake is követi az eredeti, színdarabból készült film fonalát. László Dömötör (Gáspár Sándor) egy olyan reggelre ébred, amilyet senkinek sem kívánna: volt felesége elkobozza a kocsiját, és még az állásából is kirúgják. Rosszkedvébe belesavanyodni csak jó barátja, az életvidám Béci (Szabó Győző) nem hagyja; sőt, születésnapját megünnepelendő elmennek egy bárba szórakozni egy kicsit. Itt azonban a dolgok egy csapásra más fordulatot vesznek, amikor is Dömötör rájön, hogy kísértetiesen hasonlít a hírek szerint Afrikában odaveszett Lázár Norbertre. Miután még a biztonsági főnök, Ricsi (Gesztesi Károly) sem veszi észre a változást, kezdetét veszi a szerepcserés hadművelet. Minden rendben is megy addig, mig a nagy mulatásból másnap reggel ébredés nem lesz, és be nem kavar a dologba hősünk "felesége", Vivi (Oroszlán Szonja), egy halott nő, a kínai maffia, két balfék ügynök, és egy elmebeteg pszichiáter. És ha mindez még nem lenne elég, a halott Lázár Norbert hazatér...

A magyar filmekkel szemben mindig vannak fenntartásaim, főleg ha vígjátékokról van szó, és ezek azt hiszem, nem is alaptalanok. Nem egy olyan filmet tudnék felsorolni, melyek beleestek abba a hibába, hogy túlzásba vitték a jófejkedést, olyan szlengekkel küzdöttek amit a világon senki nem használ, és így nevetős helyett nevetségessé váltak. Ez egyrészről a forgatókönyvírók hibája volt, a másik oldalról pedig a színészeké; nem akarok most nevekkel dobálózni, de szerintem mindenki tudna mondani példákat erre.

Ez a film azonban nem ilyen. Azon felül, hogy én végigröhögtem a másfél óráját, utána elgondolkodtam azon, hogy miért is jött be ennyire. A válasz nem nehéz: egyszerűen azért, mert viszonyulható karakterek vannak benne. Olyanok, akikre mindenki ráismerhet, és akikkel tud szimpatizálni is. A párbeszédek, azok előadásmódja, a szituációk olyanok, hogy teljes mértékben elmenne a következő utcasarkon is, ebből fakadóan válik reálissá, ezáltal hihetővé az egész. És ennél a műfajnál pedig ez egy elég fontos tényező

A jelenetek általában Budán játszódnak, ezen belül is a második kerület külső részében- aki ismerős errefelé, az sok helyszint felfedezhet magának. A zenéről túl sok mindent nem tudok mondani, mivel a néhány szokásos betészámon kívül nincs benne sok-, de ez egy mainstream magyar film, így ilyen téren nem is várhatunk túl sokat el tőle.

Lezárásképpen csak össze tudom foglalni azt, amit már említettem: ez egy remek helyzetkomikumokra épülő vígjáték- csak ajánlani tudom mindenkinek, mivel ritkaság az ilyen, hogy közel kilencven perc olyan élvezetet ad, ahol önfeledten tudunk szórakozni, és nem csak kényszerből húzódik vigyorra az ember szája.