2006. évet írjuk, ez a XXl. Század!
Vagy mégsem?
Amikor napjainkban is olyan híreket hall az ember, ami nagyon hasonlít a középkor sötét korszakára, amikor embereket elevenen égettek el, vagy kínhalállal büntették csak azért, mert ráfogták, hogy az ördöggel cimborál, ilyenkor kételkedni kezdünk. Pedig a tudomány hihetetlen fejlődésében, a számítógép világában érthetetlennek tűnik ez a kételkedés...

Mégis felfordul a gyomrom és eszelős düh fog el, amikor az Infibulációról hallok, a nők értelmetlen, ostoba megcsonkításáról.
Naponta ezernyi lány és fiatal nő ellen használnak kést, akiket fizikailag és lelkileg tönkretesznek, s az életüket is megrövidítik. A beavatkozást elszenvedőknek egyébként többnyire fogalmuk sincs arról, hogy áldozatok. Sőt inkább azt hiszik, hogy éppen a műtét által válnak szülésre alkalmas nővé.
Ma körülbelül 100-140 millió olyan nő él a világon, akiknek nemi szervét megcsonkították. Ez az eljárás elsősorban Afrikában, Jemenben és Indonéziában szokás, de megdöbbentő: Európában is egyre többen esnek áldozatául e rendkívül fájdalmas és értelmetlen csonkításnak!

A nemi szervek csonkításának három fokozata van:
1. sunna, a csiklót borító bőr lemetszése,
2. kimetszés, a teljes csikló és a kisajkak egészének vagy részének eltávolítása,
3. infibuláció, a nagyajkakat is levágják, a két oldalon megmaradt bőrt összevarrják.

A legenyhébb - bár európai szemmel nézve ez is elborzasztó - következmény az, hogy bármelyiket is hajtják végre a lányokon, azok már soha többet nem fogják élvezni a szexet. Főleg azért, mert mivel össze vannak varrva, a nászéjszakán felvágják őket, s férjük egy friss sebbe hatol be.
Ez azonban csak akkor történik meg, ha egyáltalán túlélik nemi szervük megcsonkítását. Főleg azért, mert ezt általában egy teljesen szakképzetlen falusi bába hajtja végre, érzéstelenítés és fertőtlenítés nélkül, borotvával, késsel, ollóval, üvegcseréppel, egy éles kővel vagy akár foggal is!

A "műtét" után a lány két lába egy hónapig össze van kötözve, hogy a seb begyógyulhasson. Mozdulni nem tudnak, és sok esetben kiviszik őket egy különálló kunyhóba, csak ételt és italt visznek nekik.
Nem csoda, ha nagyon sokan vérfertőzést, tetanuszt kapnak, vagy azonnal meghalnak. Károsul a hugycső, a végbélnyílás, hosszú távon pedig vissza-visszatérnek a fertőzések, amelyek így akár meddőséget is okozhatnak.
Az infibuláción átesett lányok és asszonyok előre félnek mind a vizeléstől, mind a menstruációtól, hiszen mivel nemi szervük össze van varrva, csak egy kis nyíláson távozhat a vér, a vizelés pedig égető fájdalommal jár.
A világon számos szervezet, így a WHO is folyamatosan kampányol az embertelen beavatkozás ellen, de ennek ellenére a megcsonkított nők száma Európában és Amerikában is egyre nő, a bevándorlók ugyanis itt sem hajlandóak eltérni ettől a szokástól, amely kiteszi a nőket az örök fájdalomnak.

Az alábbiakban a két sztármodell, a két gyönyörű nő, Iman és Dirie bizalmas beszélgetéséből, a Vogue magazinból idézünk. Ruhákról, divatról, sztárpletykákról ezúttal nem esik szó. Iman kérdez, Dirie válaszol. Mert meg akarják törni a csendet egy elviselhetetlen női titok körül.

- Tudtad, mi vár rád? Anyád felkészített arra, hogy mi fog történni és miért?
- Nem mondott semmit, csak azt, hogy holnap megyünk. Én pedig ösztönösen megéreztem, hogy hová. Különös módon még vártam is ezt a napot, hiszen szerettem volna mielőbb felnőtté válni. Tudtam, enélkül sohasem mehetek férjhez. De féltem is, mert láttam, mekkora fájdalmat okozott az egyik nővéremnek.
- Megengedték, hogy végignézd?
- Utánuk lopakodtam, és egy bokorból leselkedtem. Láttam, ahogy a nővérem állon rúgja az idegen asszonyt, és megpróbál elmenekülni. Én jó előre megfogadtam, hogy nagyon erős leszek.
- És az tudtál maradni?
- Nem volt más választásom. Borotva volt a nő kezében, egy törött pengéjű, életlen borotva. Többször is belém vágott, hallottam, hogyan hasítja a húsomat. Egész életemre megtanultam, mi a fájdalom.
- Kaptál valami csillapítót vagy nyugtatót?
- Semmit. Anyám hazavezetett, és valami kendővel egészen szorosan összekötötte a két lábamat úgy, hogy moccanni sem tudtam. Három hétig feküdtem így, hogy minél szorosabban forrhasson össze a seb.
- Tudtál valakivel beszélgetni arról, mi történt veled?
- Nem. Mit kérdezhettem vagy mondhattam volna? Úgy tudtam, ez így természetes.
- Akkor az is természetes lett volna, hogy férjhez mégy ahhoz, akit a szüleid kiválasztottak. Te mégis megszöktél. Ha nem teszed, aligha beszélgethetnénk itt, New Yorkban...
- Nagyon sok tevéje volt, de már betöltötte a hatvanat. Apám azzal vigasztalt, örüljek, hogy öreg, legalább nem mászkál más nők után. Egyszerűen elrohantam. Bele a világba.
- Volt saját pénzed?
- Pénz? Azt sem tudtam, hogy létezik! Mi mindent csereberéltünk. Egy bárányért, kettőért. Csak azt tudtam, hogy van valahol egy város, és abban a városban él egy nagynéném meg egy nagybátyám. Ő éppen Londonba készült. Ha már ott voltam, magával vitt, hogy segítsek a háztartásban. Az egészből csak annyit értettem, nem kell visszamennem.
- Nem tudta, hogy te tulajdonképpen szökésben vagy?
- Honnan tudta volna? Nálunk odakint nem volt telefon.
- Gyorsan be tudtál illeszkedni a fehér világba? Hogy tetszett London?
- Hamar megszoktam. És azonnal lettek barátaim. Fiúk is. Mindegyik azt akarta tudni, melyik a kedvenc együttesem, és én nem ismertem egyetlen együttest sem. Amúgy semmi komolyabb nem volt, hiszen szexről eleve szó sem lehetett. Ott lent, a szó szoros értelmében be voltam zárva.
- De vágyat azért éreztél...
- Annál rosszabb volt! Mert tudtam, hogy én más vagyok. Próbáltam is megbeszélni a dolgot egy másik fekete lánnyal, akivel együtt jártam tornázni. Eleinte azt hittem, szégyenlős, és csak úgy tesz, mintha nem értené, mire célozgatok, de végül dühösen rám förmedt, hogy nyögjem már ki végre mi a bajom. Erre megmutattam, ő pedig elbőgte magát az iszonyattól. Ezt én nem értettem. Tudod, addig azt hittem, minden fekete lány ilyen.
- Ekkor mentél el orvoshoz?
- Korábban fel sem merült bennem, hogy okom volna rá. Több műtéttel, nagyon türelmesen rendbe hozott. Neki köszönhetem, hogy már nem kínszenvedés minden menstruáció, hogy normálisan tudom üríteni a vizeletemet, hogy képessé váltam a szexuális életre.
- Találkoztál anyáddal azóta, hogy eljöttél otthonról?
- Többször is szerettem volna. Pár éve a BBC forgatott velem egy filmet, és a stáb megígérte, hogy felkutatják. Ugyanúgy kérdezősködtek, mint annak idején én a nagybátyám után. Végül találtak valakit, aki állította, hogy az egyik lánya Londonban él. De ez a nő nem az én anyám volt.

Olyanok vagyunk, hogy elmegyünk mások problémája mellett, s igazán csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha velünk, vagy közvetlen környezetünkkel történnek szörnyűségek. Pedig néha a részvét is sokat segíthet...
80 millió nő ... elég nagy szám, hogy felkapjuk a fejünket 2006. év végén, a XXl. Században, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Persze csak illúzió, hogy behatolva a magánszférába megakadályozhatunk minden tragédiát. De emeljük fel a hangunkat végre, hogy ha mást nem is ezeknek a nőknek erkölcsi támaszt, figyelmet tudjunk adni.