2006. május 11. - Budapest

Egy érdekes indiai hangszer, a Mŗdanga. Kézzel kell ütni, és a legkülönfélébb hangokat is elő lehet belőle csalogatni. Magyarországon nem egy gyakori hangszer, sőt! Ennek ellenére van aki érti, sőt még oktatja is. Beszélgetés Mikola Károly zeneoktatóval.

E.-A.: Mióta játszol ezen a hangszeren?

Mikola Károly: 16 éve.

E.-A.: Hogyan jutott eszedbe, hogy ilyenen játsz?

Mikola Károly: Nos én "nyugati" dobot is tanultam. Meg persze más zenét is, aztán meg hallottam más népek, kultúrák zenéit is. Különösen az indiai zene fogott meg. Ez a hangszer is egy indiai hangszer. Bengáli dob, agyagdob. Szerencsére elérhető volt Magyarországon is, elég nehezen, de azért hozzá lehetett jutni, és akkor el kezdtem tanulgatni.

E.-A.: Mi is a neve?

Mikola Károly: Mŗdanga [ejtsd: mridanga]. Igazából több neve is van. Bengáli kohl, vagy Mŗdanga.

E.-A.: Akkor eredendően bengáli?

Mikola Károly: Igen. Kb. 500 éves hangszer. Az előtt más formában létezett, fa testű volt, más méretű, és hangú, ebben a formában ennyi ideje létezik.

E.-A.: Hogyan tanultad meg?

Mikola Károly: Magyarországon is akad egy-két mester, aki érti, de igazából Indiában lehet. Szerencsére nekem is volt rá lehetőségem, hogy kint tanulhassam.

E.-A.: És hol lehet ezt kamatoztatni? Hol lehet így dobolni?

Mikola Károly: Én elsősorban, (most már), tanítom. És van néhány tanítványom, akik például beleépítik másfajta zenékbe. Manapság ez egyre divatosabb. A legkülönfélébb zenékbe.

E.-A.: Nehéz megtanulni?

Mikola Károly: Igen. Szinte minden indiai hangszer elég komoly odafigyelést igényel, és éveknek a gyakorlatát. 16 év után elmondhatom, hogy még nekem is rengeteg tanulni valóm van. Nagyon sok ritmus, vagy mantra van. A ritmusokat itt mantráknak hívják. Több ezer van. Ezeket sajnos nem lehet rövid idő alatt megtanulni. Képességeken is múlik, de ugyanakkor idő. Időigényes. Fontos a technika elsajátítása. Ugye ez egy olyan dob, amit kézzel ütünk. Rengeteg olyan hang van, aminek a kéztartását be kell gyakorolni. Akár éveken át. Indiában úgy mondják, hogy minimum 20 év, a belépő, egy hangszernél. Ekkorra az ember már korban is "beérik", és ekkor tudja magát igazán kifejezni, a hangszeren. Ott a zeneoktatás, már gyermekkorban elkezdődik.

E.-A.: Akkor gondolom, semmi sem véletlen. Eleve érdeklődtél a zene iránt.

Mikola Károly: Igen, bár eleinte még nem "magamtól". Először zongorázni tanultam, aztán volt még jó néhány hangszer. Kézi harmónium, egy-két húros hangszer, tampura, koto. Utóbbi egy japán, húros hangszer, húros, de billentyűvel fogják le a húrt. Néhány cintányér-féleség. És persze zene-elmélet.

E.-A.: Hogy jött az ötlet, hogy taníts?

Mikola Károly: Játszottam, voltak fellépéseim itt-ott, és voltak olyanok, akiknek annyira megtetszett, hogy megkértek rá... Van egy kis zenekarom, néhány barátommal. India zenéket játszunk, rágákat. És van egy indiai hagyományokra épülő főiskola is Budapesten, ahol zeneórákat adok.

E.-A.: És a modern zenével hogy állsz?

Mikola Károly: Még csak most tanulgatom. Leginkább a "hangmérnöki" szakma érdekel. Egy kis házi stúdiót fejlesztgetek, és zenei kiadással is próbálkozok.

E.-A.: Fiatal zenészek támogatása?

Mikola Károly: Van néhány tanítványom, akiknek én adom ki a lemezét. Ha tudok, természetesen bármiben segítek. Felvételben, szerkesztésben, kiadásban.

E.-A.: Hogyan képzeled el a jövőt?

Mikola Károly: Lemezek kiadása. Különböző stílusokban. Folyamatosan. Segíteni másoknak, ha igénylik. Fejleszteni a stúdiót, tanulni tovább.

E.-A.: Köszönöm, a beszélgetést. Még egy utolsó kérdés. Mit üzensz az eXtreme-ART olvasóinak?

Mikola Károly: Minden jót kívánok mindenkinek. Legyetek boldogok!