2012. május 19., szombat. Ma Ivó, Milán napja van, holnap Bernát, Felícia napja lesz.
»»»
Megosztás IWIW-el
Betűméret: csökkentés (-) | növelés (+)
Egy éves a Piknik Park - Interjú Csányi Zolival

Egy éves a Piknik Park - Interjú Csányi ZolivalEgy napsütéses hétköznap délután találkoztam Csányi "Atomóra" Zoltánnal, aki a Black-Out dobosa, illetve egy éve énekesként is szerepel egy másik együttesben. Erről a bandáról faggattam beszélgetésünk folyamán.

E.-A.: Először is mondj valamit a zenekar történetéről, hogyan kezdődött az egész Piknik Park?

Zoli: Ez úgy kezdődött, hogy volt- vagy talán van is- egy három tagból álló fiatal tehetséges zenekar, akik meghívtak egyszer egy próbájukra, hogy hallgassuk meg őket, mert játszottak Black-Out-ot is. Meghallgattuk őket, összehaverkodtunk, nagyon szimpatikus srácok voltak, aztán végül is innen indult ki az egész. Felröppent a hír, hogy ők is szeretik a Linkin Parkot, meg hát én is, beszélgetés; aztán kaptam egy e-mailt amit elmentettem egy floppyra. Egyszer a barátnőm- ő intézi az ilyen dolgokat- megtalálta ezt a floppyt, és pont egy meghívás volt benne ebbe a zenekarba, hogy lenne-e kedvem beszállni, és próbaszinten elénekelni egy-két számot. Akkor ezt megbeszéltük, találkoztunk, megtanultunk egy-két nótát, aztán majd kiderül, mit lehet ezzel csinálni. Ez kábé egy éve volt, így kezdődött ez az egész; ők akkor még iskolába jártak, a sulijuknak a pincéjében próbáltak, így indult el a dolog.
Az első próbákba hatalmas nagy hévvel vágtunk bele, mindenki nagyon örült, elhatároztuk, hogy ha már elkezdtük, akkor csináljuk is meg: legyünk Magyarországon mi a Linkin Parknak [továbbiakban LP - szerk.] a tribute zenekara. Először Krap Niknil volt a nevünk (a Linkin Park visszafelé), de aztán rájöttünk, hogy ez így gyenge, és nem jó, aztán így jött ez a Piknik Park: hobbiból csináljuk, nem megélhetés, legyen hát Piknik a neve. Így alakult meg a Piknik Park [továbbiakban PP - szerk.].

E.-A.: Ugye te alapvetően dobos voltál, illetve vagy is; hogyan jött ez, hogy énekelj?

Zoli: Ez a tavalyi évben volt, akkor jelent meg ugye a Black-Out-nak a Radioaktív lemeze, és ezen a lemezen én elkezdtem nem csak vokálozni, hanem ordibálni is. Ezen felbuzdulva hallották ők is, hogy valami készségem van e felé a hardcore éneklés felé; meg csak úgy alapból is imádom a LP-t, és gyakorolgattam a kocsiban is, mindenhol, azonosultam Chester hangjával. Eleinte ez nem volt könnyű, mert nagyon nehezek az énektémák, meg az egész, és ez volt a lényege az egésznek. A Gabesz- Várkonyi Gabesz, ő a basszusgitáros, meg az MC, ő állítja elő az összes zenei alapot; nagyon tehetséges fiú, és mindent készre megcsinált, letette tökéletesen az alapokat, az intro-t, mindent (ennek része vagy számítógépen van lemodellezve, vagy kiveszünk egy-egy hangmintát, és abból van megcsinálva az intro, vagy a zenei alap). Danyi Ákos, a dobos, ő a tanítványom volt egy időben, járt hozzám tanulni dobolni, és hát így megvolt az ismeretség. Aztán a gitárosunk, ugye ő a Mónos Balázs, ő biztosítja azokat a technikai feltételeket, amik kellenek, laptop, stb. Így pont adott volt minden, mindenki összeállt, már csak próbálni kellett. Volt időm is, volt hozzá nagyon kedvem is, úgyhogy belevágtunk, és hát most itt tartunk, hogy az egy éves szülinapunkat a Zöld Pardonban (továbbiakban ZP) töltöttük, nagyon nagy sikerrel... és nagyon jók a visszajelzések is.

E.-A.: Dobosként mennyire volt könnyű, vagy nehéz megszokni azt, hogy itt te vagy a központban?

Zoli: Szeretek a dob mögött ülni, mert ott el vagyok zárva, ott van a dobosok előtt a szerkó, nem kell mással törődni csak a dobolással. Egy idő után számos példa van arra, hogy a dobosok előrekerülnek a színpad elejére, vagy olyan készségük van arra, hogy énekelnek, vagy vokáloznak, netán olyan zeneiséggel áldotta meg őket az élet, hogy nem csak dobolni tudnak, hanem a ezt ki tudják fejezni más módon is. Sokan kérdezték, hogy nem furcsa-e, milyen érzés ez? Először nagyon furcsa volt, az első fórumtalálkozón olyan voltam, mint egy kis óvodás gyerek, aki nem tud magával mit kezdeni. Folyamatosan háttal álltam a közönségnek, nem mertem hozzájuk beszélni, de abban a pillanatban, hogy visszajelzést kapsz arról, hogy mit csinálsz, hogy tapsolnak az emberek, és van egy kis sikerélményed, ez elkezd oldódni, és odáig fajul a dolog, hogy ki tudod magad önfeledten fejezni, ordibálni, ugrálni, és mersz foglalkozni a közönséggel. Úgyhogy ez szép lassan kifejlődött.

E.-A.: Az elmúlt egy évben volt-e valami kiemelkedően jó, vagy nagyon rossz élményed az együttessel?

Zoli: Nekem eddig csak jó élményeim vannak, hogy rátaláltam erre a három tehetséges srácra, akik nagyon odaadóak, és nagyon készségesek. Még az elején járunk, még nagyon fiatal zenekar vagyunk, biztos lesznek majd még rossz tapasztalataink is, de eddig még nem voltak. Nagyon jó a szervezőbrigád, aki mögöttünk van, ez a Music Moon szervezőgárdája; ők nagyon hisznek bennünk, úgyhogy minden klappol. Jók a visszajelzések is, lelkesek vagyunk, úgyhogy csináljuk.

E.-A.: Mégis érkezett néhány olyan rosszmájú megjegyzés, melyek nem a leghízelgőbbek voltak a zenekarra nézve...

Zoli: Én már egy ideje benne vagyok a zenei szakmában, úgyhogy tudom, hogyha megjelenik valaki, és valamire hasonlít, vagy egyáltalán tribute zenekar, akkor meg azt mondják, hogy igen ez olyan, vagy amolyan. Ezek ilyen kezdeti szárnypróbálgatások, mindenki elmondhatja a véleményét, aztán, majd ha eljön a koncertre, és megtetszik neki, úgyis azt fogja mondani, hogy jó, akkor legyen ez, és ez így mégiscsak jó. El tudok mondani egy olyan példát is, hogy a magyar LP oldalnak van egy fóruma, ahol mindenféle álnéven bejelentkező emberkék írogattak, hogy a csapat ilyen-olyan-amolyan, amíg nem hallották a zenekart, addig ment a fikázás. Aztán lejöttek egy koncertünkre- ez pont egy fórumtalálkozón volt, direkt csak nekik- és jött oda gratulálni; azt mondta, hogy én voltam az, aki ezt és ezt írta, és azt kell mondjam, hogy ez teljesen megállja a helyét, és gratulálok.

E.-A.: Hallhattunk a ZP-ben az AtomorA nevű formációról a "Lesz Erőm" című új saját számotok kapcsán. Mesélnél erről egy kicsit?

Zoli: Ezen felbuzdulva, hogy a PP ilyen gördülékenyen megy, és az egy éves szülinapunkra eljutottunk a ZP-be, meg most már fesztiválokra is eljutunk; a Gabesznak és nekem is voltak szám-ötleteink, kigondoltuk, hogy ne csak az legyen, hogy betanuljuk az LP számokat, mert nagyjából megvan a repertoár, és el tudjuk játszani majdnem az összes nótát, hanem csináljunk saját számokat is. Tehát akkor kitaláltuk, hogy legyen egy saját zenekar, ennek a zenekarnak legyen az a neve, hogy Atomora, ugye a Meteorából (LP lemez címe), illetve én kaptam egyszer egy ilyen nevet, hogy Csányi "Atomóra" Zoltán, mint dobos, és így megalakultunk, mint Atomora: ugyanazokból a tagokból áll, csak más néven. A LP zenei irányzatát követjük, ezen elindulva kezdjük el a számokat megírni. A "Lesz Erőm" pedig az első demós számunk. Bízom benne, hogy lesz még folytatása is, ennek a demóját már hallhattátok a neten, illetve most készül ennek a stúdiós változata is. Ezt egy nagyon komoly helyen vettük fel, a Peak stúdióban, a Gyulai Zsolttal, és a Szabó Z-vel, aki egy nagyon híres producer, nagyon sok lemezen.

E.-A.: A következő egy évben mik a terveitek?

Zoli: Erre az évre az volt a tervünk, hogy jussunk el fesztiválokra, ez nagyjából úgy néz ki, hogy meg is lesz: a VOLT fesztiválon, AZ fesztiválon fel fogunk lépni, illetve a honlapon a www.piknikpark.hu -n meg lehet nézni az összes koncertdátumot, az aktuális képeket, meg mindenféle információt a zenekarról. Úgyhogy ez volt a terv, és ez már jó! Ezek után pedig az, hogy elkészüljön az Atomorának az első komolyabb hangvételű felvétele, és azzal megpróbálkozunk házalni, érdeklődni kiadóknál, meg persze készülnek majd további nóták is.

E.-A.: És a Piknik Park részéről?

Zoli: LP tribute bandaként egy az egyben ugyanolyan lemezt kiadni nem sok értelme lenne; amin gondolkodtunk, az LP unplugged-ban. Az egy érdekes próbálkozás lenne, ezzel kapcsolatban már vannak nagyon jó tapasztalataim, de annak nem látom értelmét, hogy ugyanazt még egyszer megcsináljuk, arra ott az eredeti.

E.-A.: Tudsz még a világon bárhol máshol LP tribute bandákról?

Zoli: Nem. Utánanéztünk, elvileg nincs, úgyhogy szerencsések vagyunk, ha minden összejön, akkor, ha meglesznek ezek a fesztiválok, tervezünk külföldi kontaktokat fölvenni, mert odakint nagyon megy ez, hogy KISS forever band, GNR tribute band, a Hollywood Rose-ék is járkálnak külföldre, úgyhogy van rá igény, bízzunk benne.

E.-A.: Valami nagyobb, mindenen átívelő célotok van?

Zoli: Nem, sajnos a tapasztalatok miatt nincs; ugye évek óta a zenei szakmában dolgozom dobosként, a saját zenekarommal a Black-Out-tal, azzal is maradtunk ilyen underground szinten, abból sem tudtunk olyan nagyon nagy dolgot kovácsolni, úgyhogy olyan terveink nincsenek. Ha sikerül csinálni egy saját Atomora lemezt, akkor már nagyon boldog leszek, és ha majd ott tartunk, majd akkor beszélünk arról, hogy hogyan tovább. Egyelőre ez a fő terv, hogy eljussunk a közönséghez, ne csak a fórumtalálkozósokhoz, hanem azokhoz is, akik csak így tévéből látták, vagy hallomásból ismerték a LP-t, hogy ők is lássák ezt élőben, és hogy bátran elmondhassák a véleményüket róla. Az elején vagyunk még nagyon, az, hogy eljutottunk a ZP-be, hogy vannak fesztivál-időpontjaink, ezek már a kitűzött céljaink része, és itt tartunk egyelőre.

E.-A.: Legvégül még annyit, hogy mit üzensz az eXtreme-ART olvasóinak?

Zoli: Mindenkit nagyon sok szeretettel üdvözlök, nagyon örülök annak, hogy a mai fiatalabb generáció érdeklődik az effajta zene iránt. Hallgassatok minél több jó zenét, foglalkozzatok a zenével, ne csak azt nézzétek, amit a slágerlistán láttok, hanem keressétek meg azokat a dallamokat, azokat a zenészeket, azokat a zenekarokat, akik tényleg mondanak, és nyújtanak is valamit.


A zenekar tagjai:

Csányi Zoltán - ének
Mónos Balázs - gitár
Várkonyi Gabesz - basszus, RAP, mindenes
Danyi Ákos - dob

A zenekar honlapja: http://www.piknikpark.hu


    Nagyon köszönöm az eXtreme-ART nevében Zolinak az interjút, Csillának, hogy segített ennek a létrejöttében.
    További sikereket kívánunk a bandának!


    Piknik Park fellépések a közeljövőben:

    • Május 27. - Veszprém Ex-Presszo mozi

    • Június 14. - Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Üllői úti Építmény

    • Június 23. - Tokaj Biliárdszalon

    • Július 7. - Sopron Volt fesztivál

    • Július 19. - Zamárdi Efott

    • Augusztus 3. - Nyíregyháza Azfeszt

    • Augusztus 4. - Kazincbarcika Kasza napok

    • Augusztus 26. - Nyíregyháza Sóstó fesztivál



    A pontos időpontokat megtalálhatjátok a www.piknikpark.hu oldalon, valamint hamarosan érkezik a www.atomora.hu is!