2006. április 23. - Kaposi Tamás otthona, XVIII. kerület, Budapest


E.-A.: Szia. Nagyon köszönöm, hogy itt lehetek.

Kaposi Tamás: Szia én is :)

E.-A.: Mióta festesz?

Kaposi Tamás: Kb. 5-6 éve, 2000 és 2001 között kezdődött. Igazából már azelőtt is sokat rajzoltam, meg én is graffitiztem régen, de csak viccből, itthon a pince falat. Annyira nem fogott meg, szeretem, de én inkább a festészet felé mentem, 2000 vége felé kezdtem. Azóta folyamatosan, és csak olajban szeretek. Leginkább.

E.-A.: Hogyan kezdted? Mert akkor rajzolni, már korábban is rajzoltál? A festészet kifejezetten érdekelt?

Kaposi Tamás: A festéstől kifejezetten féltem. Szóval rajzolni imádtam, meg szerettem olyan fura, nem reális dolgokat rajzolni, de festeni... Azért is kezdtem ilyen későn, mert kifejezetten féltem az olajfestéktől. Aztán egyszer csak úgy gondoltam, hogy végül is veszek egy pár dolgot, egy vásznat, meg még egy-két dolgot, meg próbálom. Volt egy-két ötletem hogy mit szerettem volna színesbe látni, és elég jól sikerült. Egyfolytában vettem az új dolgokat, és így belejöttem. Nagyon, sőt, nagyon rákattantam, rengeteget festettem akkor.

E.-A.: Mi ihleti a képeidet? Amikor festesz, akkor mit próbálsz meg ezzel kifejezni?

Kaposi Tamás: Az érzéseimet. Ötleteimet, álmokat, éber álmokat, olyan fantáziaképeket. A zene nagyon nagymértékben hatással van rám, és nagyon fontos a számomra. Rengeteget hallgatok zenét. Legtöbbször zenére "látok" meg dolgokat. Reálisan soha nem akarok festeni, szóval se tájkép, se kancsó, se fazék, se ilyesmi.

E.-A.: Akkor ez a stílus nem is érdekel?

Kaposi Tamás: Abszolút nem érdekel! Csak az elvont. Viszont ezt az "odafröcskölőst" sem szeretem, bár van ilyen képem is. Néha ha olyan kedvem van, készítek egyet, de például kiállításon nem volt ott.

E.-A.: Akkor neked a festészet végül is, egy önkifejezés.

Kaposi Tamás: Igen.

E.-A.: Hobbi, vagy annál azért több?

Kaposi Tamás: Nagyon szerettem volna komolyabban. Nem megélni, nem híres lenni, csak hogy folyamatosan lennének kiállításaim. De, azóta már mással (is) foglalkozok, így erről letettem. Mostanában egyre jobban érdekel a WebDesign, ezért kevesebbet festek. Szeretném megtanulni rendesen, és majd valamilyen irányba elvinni. Itt most nem céges honlapokra gondolok, hanem a művészekre. Nekik készíteni, művészi honlapokat.

E.-A.: A festészet mellett más alkotói munkát is végzel? Mit még?

Kaposi Tamás: Fotózok, flash-animációkat készítek, és egyáltalán mindenféle digitális művészetet szeretek. Szobrászattal is próbálkoztam, de ez leginkább idő és hely miatt igazából várat még magára. Szeretek tervezni, kitalálni koncepciókat.

E.-A.: Bár az alkotás egy, de azért ez két különböző világa a művészetnek. A számítógép, és a "hagyományos" értelemben vett művészet.

Kaposi Tamás: Igen. Az egyik egy naturális, egy klasszikus dolog, a másik, pedig a modern technológia. De például manapság nagyon sok olyan zene van, hogy számítógépes alap, és mégis teljesen rock-zene. Szerintem, ezt össze lehet kapcsolni, és ez benne a csodálatos. A számítógépbe szerintem minden dolgot bele lehet rakni. Az, hogy tudjál jó dolgokat kitalálni, megálmodni, és színeket összekomponálni, az kell ugyanúgy a számítógépen, mint a vásznon. Szóval igen, elüt a kettő, de össze lehet kapcsolni.

E.-A.: Visszakanyarodnék a festészethez. Korábban említetted, hogy volt kiállításod.

Kaposi Tamás: Igen, volt egy kiállításom, Budapesten, egy iskolában, ahová jártam. Az igazgató nő szervezte meg, Ő is a hasonlóan elvont témákat kedvelte, és nagyon tehetségesnek tartott. Fantáziát látott a képeimben. Sok embert meghívott, és sokaknak tetszett. Cikk az újságban, rádióinterjú, nagyon jó volt.

E.-A.: Szüleid, rokonok, barátok mit szólnak a képeidhez?

Kaposi Tamás: Anyukámnak nem tetszik. Igazából utálja. Szerinte nem jó ez az elvont stílus. Neki inkább a palotácska, meg lovacska, meg a napraforgó tetszene. Barátoknak tetszik, barátnőm imádja.

E.-A.: Szerinted, lehet ma a festészetet menedzselni? Úgy értem, ha ma valaki arra adja a fejét, hogy ebből meg szeretne megélni, elismeréseket szeretne kapni, és persze van tehetsége, van út, amin haladhat?

Kaposi Tamás: Nos, nem akarok rosszat mondani, de szerintem, ha valaki olyan körbe születik, vagy olyan ismeretsége van, azoknak lehet. Ha már eleve benne vannak, vagy eleve gazdagok, akkor felkarolhatják őket. Esetleg, ha valaki annyira rendkívüli tehetség, felfigyelhetnek rá. De igazából az a helyzet, hogy ha megnézel egy külföldi galériát, körübelül "3476" festőnek van fent a műve. Tehát annyian vagyunk, annyira sokan vagyunk, hogy olyan nevek, mint Picasso, vagy amilyen Dali volt, már soha nem lesznek. Ezen kívül biztos, hogy mindig lehet újat kitalálni, de szerintem a korábbi nagyok, már nagyon sok mindent ki is találtak. Nehéz valami újat alkotni. Megélni viszont meg lehet. Lehet! Sok ismerősöm van, bár inkább külföldön, akik nagyon sok pénzt keresnek. De ők már eleve gazdagok voltak, voltak kapcsolataik.

E.-A.: Képeladás?

Kaposi Tamás: Már elég sokat eladtam. A vevők között volt idegen és ismerős is. Utóbbinak azért örülök jobban, mert látom rajtuk, hogy tetszik nekik, ragaszkodnak hozzá, kint vannak a falaikon.

E.-A.: Kinek lehet eladni képet? Olyannak, aki ért hozzá, vagy akinek csak tetszik? A hozzáértők mennyire hajlanak a kortársak munkái felé?

Kaposi Tamás: Voltam egyszer egy galériában, a belvárosban. Elvittem egy képemet, ami szerintem borzasztóan jól nézett ki, és azt mondta a tulajdonos, hogy ez borzalmas, vigyem innen, meg hogy "mit képzelek". Rá két napra eladtam azt a képet, és még csak nem is kevésért. :)) Az a baj szerintem, hogy azok az emberek, akik befolyásos körökben vannak, van galériájuk és pénzük, le vannak ragadva egy húsz évvel ezelőtti festészetnél. Maximum talán a Szász Endre munkáival bezárólag. Ez az, ami még nagy érték nekik. Akik nem hozzáértők, természetesen nem is kritikusak. Ha tetszik nekik, megveszik, hazaviszik, és kiteszik. Magyarországon még nincs igazán érdeklődés az újak iránt. Csak a régi, az antik, a műkincs. Amerikában nagyon mennek a kortárs dolgok. Bár itt azért a színvonalat is meg kell említeni. Ha úgy vesszük, könnyű belőle megélni, azoknak, akik olyan "húsz ezer forintos" festők. Én soha nem leszek "húsz ezer forintos" festő. Az szerintem nem művészet, csak kézügyesség, iparművészet, amiből meg lehet élni. Egy történet: Szintén belvárosi galéria, egyszer láttam a kirakatban egy képet. Kb. 1m x 1m, és tiszta zöld volt, olyan katonai zöld. Kicsit rücskös, de tiszta zöld. Egy héttel később megint arra jártam, és akkor már egy másik kép volt, ugyanolyan csak most téglalap alakú. Egymillió kétszázezerért! Gondolom, az előzőt megvették, és azért kellett egy új. Ilyenkor még ötletem sincs, hogy akkor hogy is mennek a dolgok!

E.-A.: Köthető az eladás korosztályhoz? Mert gondolom elvont képekre a fiatalabbak lennének inkább a vevők, viszont ők azok, akiknek sajnos nincs se lakásuk, se pénzük. Az idősebbek meg nem fogékonyak az elvont témákra.

Kaposi Tamás: Igen, lehet, hogy ez így van. Talán majd a mi korosztályunk fogja ezt beindítani egyszer. Egy hi-tech, "letisztult króm csöves" stílusú, és egy "hagyományos" kinézetű panellakásba nem biztos, hogy ugyanúgy passzol bele a kép színvilága. És ma leginkább az utóbbi lakott, anyuval, apuval. A fiatalok ezért nem vesznek képet. Mert hova?

E.-A.: A képek eladására a galérián kívül milyen lehetőség van?

Kaposi Tamás: Ha nagy ismeretséged van, akkor mondjuk úgy. Szerintem a legjobb amúgy a kiállítás. De nem a helyi művelődési házban. Ott is lehet sikeres, de az igazi, az "nagyban" van.

E.-A.: Festészetet csak mesterektől lehet tanulni, vagy autodidaktaként is el lehet sajátítani?

Kaposi Tamás: Ezt például nekem egy neves elismert festő, aki ráadásul tanár mondta, hogy minden meg lehet tanulni, ha foglalkozunk vele, csak lassabban. Kétséget kizárva jó, ha megmutatják, hogy oda tegyél még egy kis fényt, oda meg árnyékot, de előbb-utóbb magadtól is rájössz, mert látod. Én, őszintén szólva semmi pénzért nem végeznék képzőművészetit, mert elvennék minden saját ötletemet. Ott olyan irányba tolnak el, amit ők szeretnek. De nyilván más festőktől tanulni jó. Tanulni kell.

E.-A.: Később mennyire számít, hogy valakinek van-e szakirányú képzettsége?

Kaposi Tamás: Számít. Biztos, hogy egyfelől nekem, azért is nincsenek "úgy" kiállításaim, mert nem végeztem képzőművészetit. Szerintem, elismerésről csak akkor lehet szó, ha valakinek iskolája is van, mert ez az első kérdés, amivel találkozik az ember, hogy "Hol tanultad?", "Kitől tanultad?". Ha ezek mind nevesek, akkor lehetsz te is "hú de jó". És itt szeretném elmondani, hogy ezzel nem értek egyet!

E.-A.: Mik a terveid a jövőre nézve?

Kaposi Tamás: Külföldön szeretnék próbálkozni. A portfoliómat elküldeni minél több helyre, és ha kapok visszajelzést, akár pénzt is szánnék rá, hogy kiküldjem a képeimet. Ha nem adnék el képet, is örülnék, már csak a lehetőségnek. Rengeteget kell vele foglalkozni, és menni kell a dolgok után, máshogy biztosan nem fog működni. Igazából hiszek abban, hogy minden festménynek megvan a "gazdája", akinek tetszik. A dolog arról szól, hogy meg kell találni őket.

E.-A.: Nagyon sok sikert hozzá! Még egy kérdés. Biztosan kitalálod mi lesz az. :)))

Kaposi Tamás: Mit üzenek az eXtreme-ART olvasóinak? :))) Legyenek nyitottak. Nem csak a kortárs dolgokra, hanem mindenre. Alakítsanak ki minél szélesebb látókört. A trendi dolgok, Mónika Show, ez csőlátás. Próbáljanak meg minél több mindenre figyelni. Nem kell feltétlenül mindent szeretni, de sokkal jobban meg lehet ítélni a dolgokat, ha több felé figyelünk.

E.-A.: Nagyon szépen köszönöm!