A festészet színezőanyag, festék ecsettel vagy más eszközzel valamilyen felületre, papírra, vászonra vagy falra való felvitelének művészete. A művészi festészet a közfelfogásban a legfontosabb művészeti formák egyike. Az emberiség körülbelül hatszor régebb óta ismeri a festészetet, mint az írást.

A festészet kezdete
A legrégebbi ismert festmények körülbelül 32 ezer évesek és Grotte Chauvet-ban, Franciaországban találhatók. A vésőszerszámmal valamint vörös és fekete festékkel készült képek lovakat, rinocéroszokat, oroszlánokat, bölényeket és mamutokat ábrázolnak. A barlangfestmények jelentették a festészet kezdetét. A barlangrajzok az őskor művészetének leghíresebb, legismertebb tanújelei. A későjégkor utolsó szakaszában, a kb. 27 000 éve kezdődő időszaktól keletkezett barlangfestmények, karcolt rajzok egészen az i.e. 10. évezredig jellemzőek voltak. A barlangfestmények Andalúziától egészen a Bajkál-tóig terjednek, legsűrűbben Franciaország és Spanyolország barlangjaiban fordulnak elő, hiszen a földrajzi adottságok itt kedveztek legjobban a nagy népességsűrűségnek. Az első barlangrajzokat a híres Altamira-barlangban fedezték fel 1879-ben, de a vésett vagy festett ábrázolások hitelességét egészen a 20. század elejéig kétségbe vonták.

Most pedig nézzünk meg néhány stíluskorszakot:

Gótika
A gótika Európa egyes országaiban jelentős eltéréssel jelent meg. Franciaországban jött létre a 12. század második felében, az ország határain kívül először Angliában jelent meg, itt a 13. században önállóan fejlődött tovább. Spanyolországban, Itáliában és Németországban 13. században terjedt el, Csehországba és hozzánk a 13. század második felében jutott el. Legkorábban a 15. század közepén Itáliában váltotta fel a reneszánsz, Németországban és Európa keleti felén a 16. század közepéig virágzott. Csaknem négy évszázados korszaka korai, érett és késői szakaszra tagolódik.

Reneszánsz
A reneszánsz festészet a realizmus perspektívájáról vált ismertté, valamint eltávolodásáról a vallási témáktól, ami a középkori művészet velejárója volt. Ehelyett az emberi test és a tájképek kerültek a figyelem középpontjába. A figurák a gótikus festészet laposságához képest forradalmi újítást hoztak térhatású megformálásukkal. A legismertebb festők ebben a korban Leonardo da Vinci, Raffaello és Michelangelo voltak, képeik a legszélesebb körben ismert műalkotásokká váltak szerte a világon. Az Utolsó vacsora, az Athéni iskola és a Szent Család mind perspektivikus, élő és természetes bemutatásai embereknek és tájaknak.

Manierizmus
A manierizmus a kb. 1530-tól 1600-ig tartú stíluskorszak olasz elnevezése. A fogalom a maniera szóból ered, melynek jelentése kézzel csinált, ügyes. Olaszországból indult ki, Németalföldön, Franciaországban és Németországban terjedt el. A 16. század első felében a késő reneszánsz, a század utolsó évtizedében és 1600 után a korai barokk-kal él együtt. Erősen intellektuális jellegű, a természetellenes megoldásokat helyezte előtérbe. Különleges ritmusú kompozícióival, valóságellenes térképzéssel, és új szépségeszméivel szemben állt a reneszánsz tulajdonságaival. A manierista festők általában az élénk színeket kedvelték.

Barokk
A barokk szó az olasz barocco szóból ered, ami nyakatekert okoskodást jelent. Ez a barokkra jellemző túldíszítettségre és formai bravúrosságra utal.
A barokk a reneszánsz után következő főbb művészeti korstílus, amely kb. 1600-tól kb. 1750-ig tartott, és melyre bonyolult minták, gazdag díszítés, monumentalitás jellemző. Közvetlenül a manierizmusból fejlődött ki. A barokk késői ága a copf, ill. rokokó stílus. A barokkot követő korstílus a klasszicizmus.

Rokokó
A rokokó a 18. században különösen Franciaországban XV. Lajos alatt és Németországban divatos művészeti stílus volt, a barokk késői, monumentalitását vesztett változata.
A szó a francia rococo szó átvétele, amely egyesek szerint a roc, azaz szikla, míg mások szerint a rocaille, azaz kagyló szóból ered.
A rokokó elsősorban díszítőstílus, főképen épületek, belső terek, bútorok stb. díszítésére volt alkalmas. Külön rokokó építészet nem létezik, a kor épületei külsőleg klasszikus szigorúságot és józanságot árulnak el. A lakóházak legtöbbnyire patkóalakban épülnek, különösen az épületek központi részét emelik ki. A belső díszítésnek jellemző vonása, hogy minden szilárd, erélyes formát könnyed, cifrán és többszörösen hajlított görbe vonalakba old föl. Változatosan hajlított, hullámos, szeszélyesen cikornyás vonalak alkotják fő jellemét, amit minden országban egyaránt megtart.

Klasszicizmus
A 18. században mindenhonnan Rómába sereglettek a művészek, mert meg akarták ismerni az "antik világ", vagyis az ókori görög és római kultúra fennmaradt emlékeit. Az ókor iránti érdeklődést fokozták a dél-itáliai romvárosokban (Pompei, Herculanum) 1748-ban kezdődött ásatások, valamint Johann Joahim Wincklemann porosz régész munkái. Európában az ókori, antik művészetet felelevenítő klasszicista stílus lett a divat. A francia forradalom és Napóleon idején teljesen eluralkodott és virágzott ez a stílus.
Habár a klasszicizmus bölcsője Róma volt, a legnagyobb fejlődését mégis Franciaországban élte. Wincklemann esztétikája, melyet a Gondolatok a görög festészet és szobrászat remekeinek utánzásáról című művében fejtett ki, kimondta, hogy csak egyetlen művészi szépség van, amit már az ókori művészet is elért: a mérték, a szimmetria, a rend és az egyszerűség. Szerinte ez az arányos emberi alakban rejlik. A klasszicisták fennkölt és harmonikus szépségideálja szembeszegült a barokk és rokokó nyugtalanságával.
A klasszicizmus szellemi hátterét a felvilágosodás korában kialakult polgári kultúra adta, amely természetességre, a jelenségek ésszerű magyarázatára törekedett. Teljes diadalra a francia forradalom segítette, melynek vezetői előtt a görög demokrácia példája lebegett.

Szecesszió
A szecesszió a 19. század végének és a 20. század elejének egyik stílusirányzata az iparművészetben és a képzőművészetben.
A szecesszió sokkal inkább egy művészeti irányzat, egy világkép, mint egységes stílus. A szó maga latin eredetű (secedo, secedere: kivonulni). Kivonulást, elszakadást jelent mindattól, amit a korabeli akadémikus művészet képviselt, a hazugnak tartott historizmustól (neoreneszánsz, neobarokk, neogótikus, stb. stílusok).
Első felbukkanása a művészetben John Ruskin (1819-1900) angol író nevével függ össze, aki számtalan könyvet, írást hagyott hátra irodalomról, festészetről, építészetről, szobrászatról és esztétikáról. Könyveiben felvetett ötletei először az Arts and Crafts mozgalmában realizálódtak és váltak populárissá a művészek körében. Írásai alapján alakultak ki a szecessziós stílus fő motívumai, illetve a természethez fordulás újrafelfedezése is.
Főbb jellemzői: nagymértékű stilizálás, a növényi vagy geometrikus mintákra építő hullámzó ornamentika, hangsúlyos, élénk színek alkalmazása, "organikus" jellegű formálás. A szecessziós épületeken kevés a derékszög, a tervezők sokkal inkább kedvelték a lágy, gömbölyded formákat.

Szürrealizmus
Nagyhatású avantgárd irányzat a húszas évektől a negyvenes évekig - legmarkánsabban a festészetben jelentkezett két változatban: az egyik fotografikusan naturalisztikus elemekből komponálta vízióit (Dali) a másik viszont ősi, mitikus jelképekből alkotta meg kompozícióit (Miro, Klee) az irodalomban leginkább a lírában jelentkezett (Éluard, Breton) A józan racionalitásra, a világ biztos átláthatóságára, kiszámíthatóságára, tervezhetőségére építő, a hétköznapok esztétikáját szolgáló konstruktivizmussal egyidőben jelentkezik a valóság felettit (sur = felett) kereső szürrealizmus. A szót Apollinaire már 1906-ban leírta, majd 1917-ben írt burleszkjét, a Tiresias emlőit nevezte szürrealista drámának. André Breton fogalmazta meg 1924-ben A szürrealizmus manifesztuma című röpirat tételeit: "A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: az álmok, sejtelmek, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak, hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, hagy az álmok igazabb világunkat, őszintébb énünket jelentik." Breton a pszichikai automatizmust nyilvánította alapvető alkotómódszernek s ehhez járult a hallucináció, vízió, az álom, a féléber képzettársítás kultiválása, a groteszk és az abszurd központi fogalommá változtatása

Impresszionizmus
Az impresszionizmus a 19. század utolsó harmadának művészeti stílusa. Nem volt olyan jellemző korstílus, mint a barokk vagy a reneszánsz, hiszen ezek a művészet minden ágára hatottak. Az impresszionizmus leginkább a festészet és az irodalom, kis mértékben a szobrászat stílusa.