(Porbandar, India 1869. október 2. - Újdelhi 1948. január 30.)

"...megtisztulás útja nehéz és meredek. Aki el akar jutni a tökéletes tisztasághoz, annak minden szenvedélyt ki kell űznie gondolkodásából, beszédéből és cselekedeteiből, föl kell emelkednie a szeretet és gyűlölet, a rokon- és ellenszenv ellentétes áramai fölé."

1948. január 30. Még hat hónap sem telt el attól a naptól, amikor a nagy indiai szárazföld megosztása árán, egyelőre, mint brit domíniumokat, két új államot alapítottak, Indiát és Pakisztánt. Indiai idő szerint öt óra múlott három perccel, mikor Gandhi kijött a házából. Kicsit elkésett az esti imáról, ezért gyorsabb léptekkel haladt, mint szokott. Mint mindig, most is fehér vászonruhát és szandált viselt. Egy sálat is keresztbevetett a mellén, mert már hűvös volt. Két kísérője (Manu és Ava voltak azok, "öregkora támaszai", ahogy Gandhi két rokonát nevezte) karjára támaszkodott. Mosolygott. A kertben nem voltak sokan. Talán két-háromszáz ember. Elébe jöttek, Gandhi pedig felment a kissé feljebb lévő pázsithoz vezető lépcsőn. A pázsiton várt rá az egész csoportosulás. A lépcsőfokokon felment a teraszra, tett még néhány lépést, és kezét levéve kísérői karjáról, üdvözölte az embereket. Egész idő alatt mosolygott. Az egybegyűltek első sorában egy harmincegynéhány évesnek tűnő, zömök férfit pillantott meg. A férfi felszaladt a lépcsőn Gandhi irányába, revolvert húzott elő, és néhány lövést adott le, miközben a fegyver csöve szinte érintette Gandhi testét. Nem is úgy hangzottak, mint a lövések, inkább egy gyermekpisztoly pukkanásaira emlékeztettek. Gandhi összeesett. Néhány másodpercig senki sem értette, mi is történt.

Eredeti nevén Mohandász Karamcsand Gandhi, indiai jogász, politikus. Nevét híveitől kapta; a Mahátma szanszkrit szó, jelentése: "nagy lélek". Ezen a néven ismeri meg őt az egész világ, s vált a békés ellenállás jelképévé.

Londonban tanult jogot, ám odautazása előtt önmegtartóztatási fogadalmat tett, melyhez egész életében hű maradt. Az indiai hagyományoknak megfelelően korán (tizenkét évesen) nősült, ezért elutazása előtt már négy gyermeke volt. 1893-ban egy indiai cég jogtanácsosaként Dél-Afrikába utazott, ahol a hindu kisebbség szószólója lett. Ebben az időben alakította ki filozófiai rendszerét, melyre egész pályafutása épült. Elvének lényege, hogy az igazság ereje győz, így passzív ellenállással kell elérni a kitűzött célokat. 1915-ben tért vissza Indiába, ahol a függetlenségi mozgalom élére állt, s ekkoriban kapta a Mahatma jelzőt is híveitől. India ebben az időben még brit koronagyarmat, Gandhi pedig Nagy-Britanniával szemben a hindu nacionalizmus képviselőjeként lépett fel. Az I. világháborút követően India függetlenségét követelte. 1922-ben az egész országot polgári engedetlenségre buzdította, amiért hat év börtönbüntetésre ítélték. Két év múlva szabadon engedték, ekkortól politikai akciói révén egyre élesebb ellentét alakult ki a brit hatóságok és az indiai függetlenség hívei közt. A II. világháború idején többször hangsúlyozta, hogy csak a független, szabad India tud csatlakozni a szövetséges hatalmakhoz. A polgári engedetlenség és a passzív ellenállás a leghevesebb európai és észak-afrikai harcok idején érte el csúcspontját, ám India függetlenségét mégsem sikerült kivívniuk.

1942 és 1944 között ismét bebörtönözték, előzőleg ugyanis meghirdette a "Quit India" jelmondatot, mely a britek azonnali távozására szólított fel. Szabadulása után szembesülnie kellett azzal, hogy politikai küzdelme nem érte el a célját: a hinduk és muzulmánok kiegyezése nem jött létre, nem tudta elejét venni a véres zavargásoknak, és a volt gyarmat 1947-es függetlenné válásával két országra szakadt: Indiára és Pakisztánra.

1948-ban, miközben arra akarta rávenni a hindu közösséget, hogy tegyen engedményeket a muzulmán kisebbségnek, Új-Delhiben egy szélsőséges nacionalista meggyilkolta.

Gandhit sokan kérdezték, hogyan látja az erőszaknélküliséget az atomkorban. Folyóiratában, a Haridzsanban 1946 júliusában ezt írta: "A bomba mérhetetlen tragédiájából joggal vonhatjuk le azt a tanulságot, hogy bombát ellenbombákkal nem lehet elpusztítani, miként az erőszak sem pusztítható el erőszak által. Az emberiség csakis az erőszaknélküliséggel szabadulhat meg az erőszaktól."

Gandhi erőszak-ellenességét tartotta Einstein is a legfontosabbnak. "Törekednünk kell arra - írta -, hogy az ő szellemében cselekedjünk: ne használjunk erőszakot, amikor ügyünkért harcolunk, és tartózkodjunk a részvételtől olyasmiben, amit rossznak tartunk. [...] Hiszem, hogy nemzetek fölötti alapokon a világ békéjének problémája csak Gandhi módszerének széles körű alkalmazásával oldható meg."

Gandhi az erőszak-ellenességnek, s a politika erkölcsi tartalommal való megtöltésének volt a jelképe, példaképe. Módszerét, az erőszak nélküli polgári engedetlenséget az amerikai polgárjogi harcosoktól kezdve az elmúlt évtizedekben sokan és sokfelé alkalmazták, mindannyiszor feltéve a hatalomnak a kérdést, hogy erre az eszközre az erőszaktól eltekintve mivel lehet válaszolni.