|
Betűméret: csökkentés (-) | növelés (+)
Project N
Az Interneten egy új slágergyanús kezdeményezés ütötte fel a fejét:
A Projectn.hu olyan új megjelenésű pólókat készít, amelyekkel különböző értékeket (projekteket) támogathatsz, már csak azzal is, hogy magadon hordod és mások figyelmét is felkelted ezzel. Ezenfelül a pólók még jól is néznek ki, így itt az ideje annak, hogy informálódjunk egy kicsit! Nagy Ádám a Project N csapat egyik tagja és ötletgazdája elmondta, hogy a Project N egy elszánt csapat aminek célja, hogy olyan fontosnak tartott értékeket, mint a zene, olvasás vagy természetvédelem támogassanak. Egyetemisták, kreatívak, gondoltak egy nagyot, a világot még nem váltják meg, de tetszetős amit csinálnak. Olyan fiatalokat és nem fiatalokat céloznak meg, akik úgy gondolják, hogy ezek az értékek fontosak és tenni is szeretnének érte. A Project N szerintük nem csak egy póló, hanem egy életstílus! Az alapkoncepció: "Ha magadon hordod, mások figyelmét is felhívod rá!" - mármint a számodra fontos értékekre; valamint minden Project N póló, karkötő árából 300Ft-ot egy olyan szervezetnek vagy csoportnak utalnak, ami a vásárló vagy támogató értékét képviseli. A Project N pólók sorszámozottak és egy kis füzetet adnak hozzá, amelyben még több információt olvashatunk a többi értékről, valamint ebben is szerepel a vásárolt póló sorszáma; a füzeteket egyelőre még nem vezették be teljesen, csak a sorszámot. Az ötlet jó, egyedivé teszi a pólót, és így mindenkinek saját Project N pólója van! Fontos még tudnunk, hogy a támogatott szervezetek kiválasztására nagy figyelmet fordítottak, szeretnék ha a támogatások valóban jó helyre kerülnének; azonban a Project N lényegét nem ebben látják. Sokkal fontosabb szerintük, hogy ezzel népszerűsítik a támogatás tárgyát és ennek a legjobb eszköze az, ha magadon hordasz egy olyan pólót ami jól néz ki, és mások is elolvassák az üzenetét. Azzal, hogy ezeket a pólókat hordod, elsősorban képviselsz valamit és népszerűsíted a számodra fontosnak tartott értékeket. No és ha még eljutunk oda is hogy mások is megismerik a logót, és tudják mit képviselsz... ugye? A Project N pólókat itthon gyártják Magyarországon, nem kínai importra nyomtatnak mindenféle mintákat, ahogyan azt egyes jóval drágább magyar márkáknál megszokhattuk. Ez az anyagok szabási és tervezési minőségén is rögtön meglátszik. A mintákat Váró Péter formatervező, a csapat egyik tagja készítette. A http://www.projectn.hu-n feltüntetik a támogatott szervezeteket és a honlapjukat is, hogy őket is meg lehessen keresni, vagy a programokon részt venni; ezeket sajnos a csapat nem tudja megszervezni, még újszerű az ötlet és nincs elég erőforrásuk mindenre. Sokfelé szeretnék ezt a dolgot továbbfejleszteni, szélesebb életstílust építeni, a témákkal foglalkozó online kiadványokat készíteni, zenekarokat támogatni, és még ezen felül ezer más ötletük is van - nagyon elszántak!. Szeretnének támogatni újabb értékeket is, mint sport vagy fair politika, de ezekkel még várniuk kell, amíg elegendőnek bizonyul az érdeklődés. A honlapjukon lehet szavazni arra, hogy mit indítsanak legközelebb. Általában minden építő jellegű ötletre nyitottak, tehát szabad a pálya mindenki előtt! Ja és ez a szokatlan név honnan jött? Egy nagyon egyszerű ötleten alapszik, miszerint egyébként hogyan neveznénk el a projekteket? Projekt 1 Projekt 2 Projekt 3... Projekt N, mert elméletben akármennyi lehet. Ha megértjük talán jobban is hangzik! Project N honlap: http://www.projectn.hu Project N MySpace: http://www.myspace.com/pnlifestyle |