Dante és Randal, a Shop-Stop eladói ismét visszatérnek a vászonra, hogy folytassák azt, amit tizenegy éve abbahagytak. The Passion of the Clerks - Kevin Smith új filmje a mozikban!

Már rögtön a film elején megláthatjuk a tragédiát, hogy mi történt a régről jól ismert vegyesbolttal; így hát hőseink kisebb pályaváltásra kényszerülnek. Randal (Jeff Anderson) és Dante (Brian O'Halloran) egy gyorsétteremben dolgoznak mint eladók, a flúgos Elias-sal (Trevor Fehrman), és a főnökükkel (a többek között az Utolsó Éjjel című filmben szereplő) Beckyvel (Rosario Dawson).

A történetről röviden csak annyit, hogy Dante házasodni készül, sőt gyönyörű menyasszonyával, Emmával (Jennifer Smith) Floridába is akarnak költözni. Ennek Randal nem örül annyira, ámde jó baráthoz méltóképpen tervezi megünnepelni cimborája utolsó munkanapját, így estére egy különleges meglepetést rendel számára. Természetesen a dolgok korántsem fognak ilyen egyszerűen menni, és bár eddig még nem említettem, Jay (Jason Mewes) és Néma Bob (a rendező, Kevin Smith) ikonikus alakjai is feltűnnek a filmben, a szokásos Ben Affleckről és Jason Lee-ről már nem is beszélve…

Most pedig, a történet rövid felvázolása után, következzék a konklúzió. Ilyennek kell lennie egy 2006-os Kevin Smith filmnek. Azt hiszem ezzel nagyrészt mindent elmondtam annak, aki kedveli a Tarantino mellett a '90-es évek meghatározó független rendezőjének kikiáltott alakot. Igazából a mű 95%-ban megfelel az elvárásoknak, a maradék 5 százalékról pedig néhány sorral lejjebb fogok majd írni.

A sorban a hetedik Kevin Smith filmet ha megtekintjük, mi magunk is felismerhetjük a rendező már-már kézjegyévé vált motívumait a filmben. Mélyértelmű, vagy épp teljesen idióta témáról párbeszédek, képregényes és filmes utalások garmadája (most például megtudhatjuk, hogy a Csillagok Háborúja, a Gyűrűk Ura, vagy a még el sem készült Transformers az, ami a pálmát végül viszi), valamint a szexista, rasszista, és senkit sem kímélő beszólások is a helyükön vannak. Az embernek néha-néha már deja vu érzése is van ezek miatt, azt érezzük, hogy ezt láttuk már valamelyik Smith filmben, de mégsem; és ez pedig a jól megkomponált környezet miatt van így, melynek elemei részről-részre felismerhetőek. A zenék, melyek szintén meghatározóak voltak az előzőekben is, ebben a filmben is felfrissültek, ámde ezzel együtt is teljesen illenek abba a környezetbe, amelyben most ez játszódik.

A fentebb leírtak alapján akár egy tökéletes Kevin Smith film is lehetne a Shop-Stop II.; de mégsem az, és aki látta mondjuk a Képtelen Képregényt, és azzal szemben utána az Apja Lányát, az már sejtheti is mire gondolok. Igen. A film vége az, amit én el tudtam volna máshogy is képzelni, és szerintem sokan mások is, mégis a lassan szentimentálissá váló Smith az egyszerűbb megoldást választotta. Bár egy kisebb keserűség lehet mindenkiben, de igazából ez már a film közepe óta sejthető volt, és ezt érezni is lehetett. Míg például a Képtelen Képregényt az tette fájdalmasan valószerűvé, hogy nem volt happy end; itt bár elkerülhető lenne, Smith-nek mégsincs szíve Dante-val elbánni, így számára marad a jövendőbeli boldogság.

Ez az apró nüánsz nem von le a film értékéből túl sokat, de akik a rendező életművét figyelemmel kísérték, azoknak talán zavaró lehet. Ezen felül azonban semmi kivetnivalót nem találok benne: azt a hangulatot idézi fel, amit anno az első rész, csak evidens módon átültetve a napokba; és ez szerintem egyáltalán nem válik hátrányára a filmnek, hiszen kit érdekelne még egyszer ugyanaz. Bár néhány párbeszéd és történés talán a levegőbe lóg, és lehet, hogy a befejezés is "túl" vidám (az előző Smith filmekhez, és pont emiatt a realitáshoz képest), mégis bátran merem ajánlani a rendező minden rajongójának - nem fogjátok megbánni!