Az azért már előre megadta az alaphangulatot, hogy nem is hallottam az új Enigma megjelenéséről, ez pedig csak azt jelentheti, hogy Michael Crétunak most valami nagyon nem jöhetett össze. Persze az is eszembe jutott, hogy kb. olyan albumot kapunk, mint Robert Miles Organik lemeze, ami igazából tökéletes, de alapjaiban sokkolni fogja a megszokott dallamokhoz szokott hallgatót. Hát nem ez történt.
A Voyageur már picit más hangulatokat hozott az Enigmába, és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy most sem fogunk slágerparádét hallani. Úgy mennek el a lemez dalai a fülünk mellett, mintha ott sem lennének, még a kislemezes Hello and Welcome sem fogja meg egyből az embert, de sokadik hallgatás után azért már fel lehet fedezni részletszépségeket benne. Nem árt pár napot szánni az albumra, mert egy idő után valóban képes megnyílni, de valahogy nehezére esik az embernek olyan zenéket "főállásban" hallgatni, amely kifejezetten háttérzeneként működik.
Vagy ahogy Juhász Előd mondaná: "Az Enigma zenekar új hanghordozója kellemes kikapcsolódást ígér a hallgatónak egy zűrös munkanap után." Ahogy én mondanám: Az A Posteriori nem egy nagy durranás, de kellemesen elcsilingel egy jóízű beszélgetés alatt, és legalább nem akar többnek látszani, mint ami.