2006. június 28. - Budapest

Dukay Barbara egy fiatal hagyományőrző, lószőr-ékszer készítő. Beszélgetésünk során alap kiképzést kaptam a lovakról, vagyis a lovak szőrével kapcsolatban, és megtudtam, hogy a hagyományőrzésnek is vannak még elkötelezett hívői. Nagyon szép és érdekes ékszereket láttam.

E.-A.: Mikor és hogyan találkoztál ezzel a mesterséggel?

Dukay Barbara: 1994-ben ismerkedtem meg a lószőrékszer készítéssel. Dunakilitin volt egy lószőrékszer készítő tábor, ami inkább kézműves tábor volt, csak többek között ezt is lehetett gyakorolni. Ott tanultam meg a lószőrékszer készítés három alapvető technikáját, ami elsőre nem igazán szokott menni senkinek. Én is így voltam vele, a sok sikertelen próbálkozás miatt, ezután egy évig elő sem vettem. Gondoltam rá, hogy esetleg ezt nekem nem kéne csinálni (..nem muszály erőltetnem) . Aztán mikor jöttek az ötletek, mégis elővettem. Készítettem különféle ékszereket, gyűrűket, karláncokat, fülbevalót, karkötőt.

E.-A.: Volt valami előzménye ennek?

Dukay Barbara: Semmi. Akkoriban még a szüleimmel éltem, és anyukám keresett nekem valami nyári tábort, ahol ellehetek. A családomban amúgy is (nagyon- nem kell, mert olyan nagyon sokan nem vagyunk :) sokan foglakozunk kézműves dolgokkal. Szóval érdekelt a dolog, de előzőleg nem is hallottam erről. Nem volt egy ismert dolog számomra. Később a mesterem Németh Sándor lett, de róla sajnos már évek óta nem hallottam semmit. Akkoriban voltak tanfolyamai, és voltak különféle "lószőrös" találkozók, ahol megnézhettük egymás munkáit. Én - mondjuk - eléggé eltérek ettől a csapattól, mert ők a hagyományos vonalat követik, én pedig - nos, bevallom - inkább az eladhatóságra törekszem. De ne úgy értsd, hogy "inkább", hanem "az" eladhatóságra is.

E.-A.: És mi jellemző akkor rád, ami eltér a többiekétől?

Dukay Barbara: Nos, lehet ontani úgy is a lószőr ékszereket, hogy ha utána a fiókban végzi, és nem tudom eladni, de úgy is,ahogy én csináltam: Színesebbé, érdekesebbé akartam tenni, én nem csak kavicsokkal díszítettem, meg kagylóval, meg fával, hanem színes gyöngyökkel is, ami feldobja, mert ugye, amúgy ez egy fekete lószőr. Emiatt, az újítás miatt persze sok elmarasztalásban is volt részem, versenyeken például, azt mondták, hogy ezek nem lószőr ékszerek gyönggyel, hanem gyöngyékszerek némi lószőrrel. Úgyhogy megkaptam a beosztásomat. De az én ékszereim mentek. A fiataloknak tetszik. Évekig csináltam ezt, vásárokba jártam, kiállításokon vettem részt, és ha volt új ötletem, és tehettem, megvalósítottam. Sajnos nem lehet mindent, csak amire a lószőr hajlékonysága lehetőséget ad. Nem minden formát lehet megvalósítani.

E.-A.: Hol lehet ezzel a hagyománnyal találkozni?

Dukay Barbara: Nemzeti hagyományőrző, népművészeti, iparművészeti rendezvényeken.

E.-A.: Honnan szerzed az alapanyagot?

Dukay Barbara: Manapság ezt csak vidékről lehet beszerezni, mert a vágóhidak megszűntek. Vidéken inkább teherszállító lovak vannak, nem annyira nemes lovak, bár azokból nem is adnának lószőrt. Sajnos, az ezekről a lovakról származó szőr általában nem annyira ápolt, kezelni kell felhasználás előtt. Erre a legmegfelelőbb, a szappanos víz. Tudni kell azt is, hogy nem keresztbe vágják el a lószőrt, hanem ahhoz hogy felhasználható legyen, tőből húzzák ki az állatból azért, hogy minél hosszabb legyen a szőr. Így kevesebbet kell toldani, ami jó, mert a toldás bizony nem szép, ha látszik.

E.-A.: Biztosan laikus kérdés, de ezek szerint van különbség lószőr és lószőr között?

Dukay Barbara: Igen. Annyira van, hogy a csődőrét és a heréltét használjuk, a kancáét nem. A kanca, amikor vizel, akkor nem emeli fel a farkát, ezáltal a savas kémhatású vizelet töredezetté, csavarodottá teszi a szőrt, megromlik a szerkezete. Könnyebben törik, szakad.

E.-A.: Mennyire magyar ez?

Dukay Barbara: Elég régi - és mondhatjuk, hogy magyar -mesterség, őseink korára vezethető vissza, ugyanis lovas nép voltunk. Akkoriban mindent felhasználtak az állatból, a koponyáját ülőkének, a bőrét ezerféle dologra, pl. kulacsot készítettek belőle, és a szőrét is felhasználták. Persze nem feltétlenül ékszernek, a jurtához a köteleket is lószőrből sodorták, továbbá ecsetet, és a süvegnek a végét is ezzel díszítették.

E.-A.: Mennyire népszerű foglalkozás ez? Sok kollégád van?

Dukay Barbara: A régi kollégákból sokan eltűntek, de gyakran találkozom, hallok újakról, fiatalokról, akik hivatásszerűen ezt csinálják. Mostanában egyre népszerűbb, van érdeklődés. A mai világban rengetek a divatos termék, de ez még mindig egy természetes anyag, amihez sokan vonzódnak. De olyan nagyon sokan azért nem vagyunk.

E.-A.: Mennyire keresik az emberek, ezeket az ékszereket?

Dukay Barbara: Keresik, de ez mégsem ilyen egyszerű. Kiállításokon, vásárokban, nehézkes az eladás. Ez kézimunka. Mint mindennek, ennek is van ára. Sajnos sokan nem hajlandók érte annyit fizetni amennyibe kerül, és nem veszik meg. De mi nem adhatjuk annyiért, amennyit éppen gondolnak róla az emberek. Sokaknak tetszik, de nem becsülik meg. Mi ezzel elég sokat dolgozunk, nagyon aprólékos, és erősen megviseli az ember látását is.

E.-A.: Jövőre nézve mik a terveid?

Dukay Barbara: Én csinálom tovább, lelkesedésből. Túl nagy reményeket nem fűzök hozzá, nem fontos már, hogy kiállítsam a munkáimat, és nem kell, hogy azt mondják az, hogy hű de szép ékszereket készítek. Aki akar, megtalál. Ami fontos számomra, megmutatni, hogy nem haltunk ki, vagyunk, ez a mesterség él. Ez a küldetés.

E.-A.: Nekünk is van ám hagyományunk. Egy kérdés, amit mindenkitől megkérdezünk: Mit üzensz az eXtreme-ART olvasóinak?

Dukay Barbara: Ne csak nézz, láss is :))

E.-A.: Köszönöm szépen!

Dukay Barbara: Én köszönöm!