Vastag olajfestékréteg, merész színkontrasztok, mitológiai jelenetek. Ez El Kazovszkij művészete első látásra, magávalragadó, vonzó és filozofálásra buzdító. Az orosz születésű festő képeivel egy olyan világot varázsol elénk, amelyben alámerülve hosszú perceken keresztül rácsodálkozhatunk az egyén szerepére a létben. Távol áll tőlem, hogy motívumait értelmezzem, vagy egy ezredik művészettörténeti elemzést írjak. A művészet, mint jelenség szubjektív. Nehezen megfogható és csak sablonos leírásokkal, szűk kényszerzubbonyba zárva dokumentálható. A Kossuth-díjas El Kazovszkij képeit is bűn lenne így behatárolni, miközben ő gondolatvilágát, az emberiség legmélyebb, gyötrő érzelmeit közvetíti felénk.

Képei középpontjában mindig egy fekete kutya (farkas?) áll. Nem titok, ez maga a művész, aki ez által szerves részévé válik festményeinek. Ugyanakkor nem csupán a nyílt alkotói jelenlét, egyben a néző látócsöve is, amely betekintést nyújt vad mitológiai tájakba és emberi létünk legmélyebb bugyraiba. Ez a kutya számomra az egyetlen megfogható lény. Kitűnik a többi szereplő közül, legyen az egy fejetlen hattyú, eszményi balerina vagy plasztikus torzó. Állandó jelenség festészetében, alakja változatlan. Ő a pórázról elengedett fantázia, amely lehetővé teszi az elvarázsolt tájak felfedezését és átélését.
Minden emberi tulajdonsággal ellátott, gondolkodó teremtés. Olykor szerelmi bánat gyötri, elvágyódás messzi, idilli tájakra, olykor viszont a halálközelség tudata, a lélek távozásának elkerülhetetlensége foglalkoztatja. Az is megesik, hogy csupán külső szemlélődő. A való világba bele nem illő egyén, amely csupán távolról lesi a történéseket. Benne párosul a szerelem és a vágy a halállal, a kívülállás a beilleszkedésre való igénnyel. Minden individuum valahol egy gazdátlan lény, amely helyét keresi a világban életének szűk képkeretén belül. Választ akar a megválaszolhatatlanra, el akarja érni az elérhetetlent. Egyensúlyát keresi a libikókán, tajtékzó vizeken és abszurd helyeken akar biztos támaszhoz jutni. A világ ilyen tékozló állatokkal népes. Mindenki igyekszik elfogadni saját magát, vágyakozik és kíváncsi. Reménykedik kilátástalan helyzetében, és próbál bízni a purgatórium tisztítótüzében, amely feloldozza. El Kazovszkij is talán ilyen gondolatokkal lát munkához.

Viszont El vonakodik saját művei értelmezésétől. Jogosan. Érzelemvilága számára egyértelműen jelenik meg a vásznon. Nekünk, laikus megfigyelőknek az a feladatunk, hogy túllépjünk a vastag festékrétegen és a pompás színeken. Helyezkedjünk bele a kutya szerepébe és elénk tárul egy új világ. Akkor ráeszmélünk, hogy ez a világ messze nem ismeretlen. Belépve a mű által közvetített érzelmi állapotba minden egyén más és más eseményt elevenít fel, eltérő vágyak fogalmazódnak meg benne. A lényeg, a történet magja mégis ugyanaz. A néző is fekete kutya, aki különleges helyzetét, saját egyedi életét próbálja megérteni és felfogni. Ehhez természetesen el kell szakadnia a szürke hétköznapok visszahúzó pórázától és alámerülnie a mitológia és a vágy tengerében.

El Kazovszkij elérte, hogy képein keresztül mély, filozofikus gondolatokat képes előcsalni belőlünk. Olyan élménnyel gazdagodunk, amely kitágítja szellemi világunkat. Régebbi és legújabb alkotásait gyakran kiállítják. Ragadjuk meg az alkalmat és helyezkedjünk bele a kutya szerepébe!