Egy gyönyörű napsütéses vasárnap délelőttön a Jászai Mari téren találkoztunk Sankával és Zolival, hogy együtt menjünk az Állatkertbe, és ott gyűjtsünk anyagot a következő számunkhoz. Meglepetésünkre több élményben is részünk volt, mint amire számítottunk; következzék hát a nem kevés kritikával megtűzdelt beszámoló!

Az időjárásról elég annyit, hogy már úgy délelőtt 10 fele harmincöt fok lehetett, és ha ez még mind nem lett volna elég, hatalmas kígyózó sor fogadott a Fővárosi Állat-és Növénykert bejárata előtt. Már itt kezdett egy rossz érzésünk lenni, főleg miután megláttuk a hatalmas Libero molinót kifeszítve. Ötszázmillió anyuka, apuka, és kisgyerek, na meg persze babakocsi állt sorba, olyan kigyót formálva, mely vagy tízszer körbetekeredett önmagán... hát, nosza, álljunk be mi is az egyik sor végére! Laza félórás várakozás után el is jutottunk a pénztár közelébe, közben azon viccelődtünk Sankával, hogy vajon mit fog szólni a sor, ha mi ÁFÁ-s számlát is kérünk még, külön mind a három jegyre. Gondolatot tett követett, így a hosszú várakozás (és különböző szép szavak emlegetése után) sikerült is bejutni a Kertbe.
Már itt láttuk, hogy nem könnyű órák elé fogunk nézni, hiszen amerre csak a szem ellátott tömeg, és idegesítő, hülye családok voltak- de erről majd később. Félreértés ne essék, nem a család, és a gyerekvállalás intézményét támadom most ezzel, de ne mondja nekem senki, hogy az bárkinek is jó, és hatalmas élmény, hogy ezernyien egymás hegyén-hátán ott rallyznak a babakocsikkal, senki nem lát senkitől semmit, tömeg van, mindenki ideges, és ez a remek vasárnapi program. Na ne nevettessük egymást. Ja és a gyerek meg bőg, amit a jó nevelési modellt követő szülő üvöltözéssel reagál le.

Szóval ott tartottam, hogy amint beléptünk, első kanyarunkat a prérikutyák felé vettük, amik olyan édesek voltak, hogy legszívesebben szerkesztőségileg megsimogattuk volna mindet. Továbbhaladva éktelen zene, és nyávogás ütötte meg a fülünk, mire mindhárman futólépésben közelítettük meg ennek a forrását- csak nem egy új felfedezetlen állatfajra bukkanunk? Hát, igazából így is nevezhettük volna őket, mi, híven a tartalomhoz, az "extrém állatok" nevet adtuk nekik. Gondolom mostanra már rég felmerült kedves Olvasóinkban, hogy mi is az, ami ennyire kiakasztott minket? Nos, egy kis várban két gitáros, és egy remek énekes hölgy különböző csodás fából faragott dallamokkal próbálta elkápráztatni a nagyérdemű gyermeksereget, és különböző igencsak vicces tevékenységekre buzdította őket. Az obligát fénykép elkészítése után mi rögvest el is menekültünk onnan, bár amikor arra próbálta rávenni a gyerkőcöket, hogy számoljanak el hangosan egytől ötig, gondoltunk rá, hogy visszamegyünk, és megmutatjuk, ki is a főnök (minket aztán tuti nem vert volna le senki számolásban), de ettől aztán inkább eltekintettünk, és folytattuk az utunkat.
Találtunk egy olyan helyet is odabent, ahová ismételten újabb belépőt kellett volna fizetnünk, de tekintettel magazinunk non-profit mivoltára, ezt már nem szponzoráltuk meg magunknak- nyilvánvaló, hogy sok pénz fenntartani egy ekkora létesítményt, és valószínűleg a belépők sem feltétlenül fedezik az egészet, de sajnálatos, hogy ilyenekre van szükség.
Sok-sok állatot láttunk ezután sorban, kezdve a magyar háziaktól a dél-amerikaiakig, a képeken ez mind látszik is sorban. Néhány állatnál elgondolkodtunk, hogy amikor kitalálták őket, valaki nagyon vicces kedvében lehetett.
Rátévedtünk egy olyan útra is, mely kicsit felvitt minket az egyik "hegyre", aztán le, ámde egyre inkább úgy éreztük, hogy a mai utunk folyamán arra ítéltettünk, hogy az emberek hülyeségét kövessük inkább nyomon az állatok prioritása helyett. Először is megtapasztaltuk, hogy milyen az, ha valaki a jegesmedvét pingvinnek hiszi, majd azt, hogy egy szűk kis korlátos úton nem feltétlenül jó ötlet az, ha két babakocsi akarja előzgetni egymást. Ja és egyik (Indiát is megjárt) szerkesztőségi tagunk nosztalgikus kedvében lévén kipróbálta, hogy milyen is a lengőhíd, ha belengetjük. Ezzel még semmi baj nem lett volna, de ó jajj, előttünk egy babakocsis családocska volt, akik majd szívbajt kaptak, amikor elkezdett lengeni a híd- ezúton is bocsánat, állatok vagyunk.

Átérve ezen a kalandos részen jöttek a tevék, elefántok, és hasonló állatok. Közel álltunk ahhoz, hogy mi is a sivatagban érezzük magunkat, ugyanis a hőség a tetőfokára hágott, az italos standoknál mindenhol szintén öt kilométeres sor állt, úgyhogy gondoltuk addig is felmászunk a "számold-meg-hány-lépcsőm-van" toronyba. Zoli inkább úgy döntött, hogy tesz is valami érdemit, és amíg mi odafentről szemléltük a kilátást, ő lentről leszervezett egy két interjút, és információkat gyűjtött- ez az igazi csapatmunka!
Visszatérvén lassan belekezdtünk utolsó köreinkbe, és végre megláttuk azt, amitől végképp eldobtuk az agyunk. Amit eddig nem említettem ugyanis, az az volt, hogy mindenki minimum egy nagy csomag Liberoval rohangászott az Állatkertben. Na most azért képzeljük csak el, hogy anyuka + apuka + minimum egy babakocsi + gyerek külön + nagycsomagpelenka. És ebből ezerötszáz. Szóval, mint említettem, nem volt tömeg. Amitől viszont padlót fogtunk az a pelenkaárusító-stand volt, ahol is minimum 15 sorban lehetett kapni valamilyen kedvezményes 28 darabos csomagot. Komolyan mondom, itt volt a legtöbb ember a legkevesebb négyzetméteren. Kemény...

Miután túltettük magunkat ezen, és mi is leültünk kicsit megpihenni (nekünk csak korlát jutott) megláttuk a remek családmodellt: anyukák nem tudni hol vannak, apukák pedig aktívan pihennek két babakocsi és két sör társaságában. Ez a vasárnap, a nyugalom napja, a szabadulás a munkából, pihenni az Állatkertben, a családdal. Én valahogy ezt nem így, és nem ilyen környezetben képzelem el.

Már kifelé tartottunk, a prérikutyáktól még egyszer elbúcsúztunk, amikor is a hőséget felváltván elkezdett csöpörögni az eső, és mi kaján vigyorral az arcunkon szemléltük azokat, akik csak most kommandóztak befelé, vagy éppen elkezdtek hihetetlenül aggódni, és vernyákolni az eső miatt. Kis kirándulásunk így ért véget, és mindenki haza is tért; a tömeg és a hőség ellenére is remekül éreztük magunkat, egy igazi extrém állatkerti túránk volt!