Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, aki a fél világot uralta. A király a bolygók és csillagok felett uralkodott, hatalma mégis kisebb volt apjáénál, még kisebb dédapjáénál, aki az egész világot irányította.
Ez abban az időben történt, amikor az emberek még tudták, hogy a világ tojásded formájú és a tojás héján belül bolygók és csillagok milliárdjai lebegnek. Kevesen voltak, akiket vonzottak más bolygók és érdeklődtek lakóik élete felől. Még sokkal kevesebben voltak, akik szerették volna ismerni a tojáson kívüli életet, pedig a nagy bölcsek sokat mondogatták, hogy a boldogság a világ végén lakik, ott olyan lények élnek, akik nem ismerik az öregséget és a halált, testük ragyogó égkék színű, négy karjuk van, szemük vakító napfényként csillog és gyönyörű arany ékszereket viselnek. Királyukat úgy hívják Bhagaván, akinek birodalma a leggazdagabb, szépsége felülmúlhatatlan, hatalma a tojás erős héján túlra terjed, hírneve bejárja a világot, bölcsessége apró szikrákként él a bölcsekben. Birodalmának legnagyobb fensége mégis a lemondás. Csak az hatolhat át a világ kemény burkán és juthat a boldogság birodalmába, akit nem kötnek ragaszkodások.
A királynak volt két felesége, akik egy-egy fiúval ajándékozták meg az uralkodót. A király hozzáértően uralkodott a fél világon, nemes jellemét egyetlen árnyék fedte, egyik feleségéhez jobban ragaszkodott, megkötötte és vakká tette a királynő szépsége. Az öt éves Dhruva királyfi, aki az elhanyagolt feleség fia volt, egy alkalommal játékos kedvében megpróbált felmászni trónon ülő apja ölébe. Uralkodói ösztöne és apja iránt érzett szeretete vezette. Mostohaanyja éles szeme jól látta ezt, és irigysége, mivel saját fiát szánta a trón öröklésére, durva szavakat csalt ajkára.
"Királyfi mit képzelsz te magadról? Hogy merészelsz a trónra mászni? Az hiszed talán, hogy képes lennél uralkodni a fél világon? Ez a hely nem téged illet, hanem a király szeretett királynőjének gyermekét! Hogyan ülhetne a trónra valaki, akinek anyja nem elég nemes jellemű ahhoz, hogy elnyerje a király kegyét? Ha az én méhemből születtél volna, akkor lenne csak esélyed! Takarodj a szemünk elől!"
Dhruva királyfi sírva, toporzékolva rohant ki a trónteremből, de ami legjobban fájt a szívének, hogy apja, az öreg király nem kelt a védelmére. Édesanyjához rohant és bánatában, gyermeki sértett büszkesége szólalt meg belőle.
"Drága anyám, azt mondták rólam, hogy nem lennék képes uralkodni apám birodalmán. Elkergettek a trón közeléből, ahol apám védelmező ölébe vágytam! Azt mondták a te méhedből született gyermek nem alkalmas rá, hogy a trónra üljön. Büszkeségem nem tudja elviselni ezeket a sértéseket. Anyám! Én a dédapáménál is nagyobb birodalmon akarok uralkodni! Ez a feltett szándékom és senki sem tántoríthat el ettől a céltól. Jóanyám, kérlek mondd meg, miként érhetem el célomat?"
A királynő szomorúan nézett fiára. Tudta, hogy nem képes eltéríteni szándékától.
"Kedves fiam! Igazat beszélt a mostohaanyád. Ő nálam tízezerszer nemesebb, szépsége tündöklő, nem kelhetek versenyre vele. Aggódom érted gyermekem, mert vágyadat nehéz lesz teljesíteni. Apád a fél világ ura, nagyapád még hatalmasabb uralkodó, dédapád irányítása alatt áll az egész tojásded világ. Hogyanis kaphatnál nála nagyobb birodalmat? Nincs más esélyed, mint megkeresni a négykarúak égszínkék királyát, ahogyan azt dédapád is tette régen. Bhagaván hatalma felülmúlja minden teremtett lényét. Ő talán segíthet vágyad elérésében."
A királyfi annyira eltökélt volt, hogy az anyjában égő apró remény hatalmás lángra lobbant a szívében. Kérlelni kezdte édesanyját.
"Drága anyám, kérlek mondd meg hol találom a Négykarú királyt? Miként találkozhatnék vele? Segítene célhoz érnem?"
A királynő ismerte a bölcsek történeteit, de nem tudta megmondani fiának, hogyan juthatna el Bhagaván hajlékára.
"Kedves fiam, menj el az erdőbe, ott élnek a nagy bölcsek, ők talán meg tudják mondani miként érheted el a boldogság birodalmát."
Dhruva királyfi nem gondolkodott sokat, elindult világot látni, megkeresni a Négykarú királyt. Vándorlása során mindenkit megkérdezett, hogyan juthatna el Bhagavánhoz. Aki nem értette szíve vágyát, aki nem tudott irányt mutatni, azt szó nélkül faképnél hagyta. Tántoríthatatlan eltökéltsége vezette a nagy bölcshöz Náradához. Nem tudván kivel áll szemben, feltette kérdését készen állva arra, hogy továbbálljon, mint mindig, amikor nem kapott választ.
"Meg tudod-e mondani hol találom a Négykarú királyt? Ha nem, már itt sem vagyok, vándorlok tovább!"
Nárada mosolyogva válaszolt.
"Kedves királyfi! Nem kell tovább járnod az erdőt, tőlem megkaphatod az útmutatást. Én elmondom neked, hogyan teljesülhet szíved vágya."
Dhruva királyfi komoly figyelemmel hallgatta Náradát.
"Keresztül utazhatod az egész világot, de a tojás burkain nem tudsz áthatolni. A Négykarú királyt csak az pillanthatja meg, aki semmihez nem ragaszkodik és nem függ semmitől ezen a világon. Ezért utad a szent folyóhoz vezessen, ott éld egyszerű életedet. Családodról, otthonodról már lemondtál, kezdj el lemondani minden másról! Ne kössön meg hideg és éhség. Ne légy rabszolgája a lélegzetnek! A lemondás Bhagaván birodalmának legnagyobb fensége. Csak így juthatsz el a hajlékára. Utadat segítse egy varázsige, a lemondás ajtaját ez a kulcs nyitja meg. Mondogasd és ne gondolj semmi mással! Szerencse kísérje utadat!"
Ezzel a nagy bölcs eltűnt és Dhruva királyfi nekilátott utasításainak végrehajtásához.
Teltek múltak a hónapok, a királyfi bogyókon és gyökereken élt és csak minden harmadik napon evett. Később csak füvet és falevelet evett minden hatodik napon. A harmadik hónapban csak vizet ivott minden kilencedik napon. A negyedik hónapban csak minden tizenkettedik napon vett levegőt, az ötödikben már nem volt más gondolata, csak a Négykarú király. Ekkor az egész világ megremegett és a királyfi egyszeriben Bhagaván előtt találta magát. Az Égszínkék király így szólt.
"Dhruva királyfi! Elérted a legnagyobb tökéletességet, megpillanthattad hajlékomat, a boldogság földjét. Ismerem szíved vágyát, teljesítem kívánságod. Nagyobb hatalmat adok neked, mint dédapádnak, aki az egész világ ura."
Dhruva királyfi megbabonázva nézte Bhagaván örökifjú kékséges testét. Olyan ragyogó volt, mint a villám, drágakövekből készült ékszerek és illatos virágok díszítették, csillagszemei boldogságot sugároztak. A királyfit melegség járta át, mostohaanyja sértésétől összetört szíve megolvadt, könnyek gyűltek a szemében.
"Az egyik saját bolygómat adom neked - folytatta a Négykarú király - így nagyobb hatalmat kapsz, mint dédapád. Harminchatezer évig leszel a világ uralkodója, utána ismét találkozunk, megtérhetsz hajlékomra a boldogság földjére."
Ahogy kimondta ezeket a szavakat, Bhagaván eltűnt, Dhruva királyfi pedig könnyekre fakadt. Rájött, hogy semmit nem ér hatalmas királysága, ahhoz a boldogsághoz képest, amit a Négykarú király társasága nyújt. Mély szomorúság töltötte el, mert harminchatezer hasztalan tojásvilágba zárt évet kért - nyomorult rizsszemeket, amikor fenséges kincseket is kérhetett volna, azok közül is a legnagyobbat a Kékséges Személy örök társaságát a boldogság birodalmában.

...A Bhágavatam alapján.