Extrém lat 1. szélsőségesen túlzó (irány); szertelen (viselkedés)

Art fr; ang művészet

eXtreme-ART — áll az oldalunk címében, magyarra fordítva extrém művészet. Először gondolkodjunk el azon egy kicsit, hogy mit is jelent pontosan az extrém, mint kifejezés. Manapság nagyon sok mindenre szokás ezt a szót alkalmazni, akár zenében, sportban, de legfőképp életmódban. Arról pedig nem is beszélve, hogy a kedvenc pénzhajhász TV és rádióadók előszeretettel alkalmazzák a legújabb nyáltól csöpögő fiúcsapatra is csak azért, mert be van zselézve a hajuk, ha ezzel szerintük potenciálisan kibővíthetik az általuk megszólított emberek körét.

Igazából szerintem, akire a külvilág valójában azt mondja, hogy extrém, az magát nem is tartja annak, sőt fel sem tűnik neki, hiszen van egy saját kis koncepciója, akár az életvitelében, akár mentalitásában, és neki ez a természetes, tehát eszébe sem jut definíciókat kialakítani erre. Azonban a többség- lássuk be- nem ilyen, és erősen korlátozza őket mindenfajta megszokás és társadalmi konvenció. Számukra ezek az emberek elütnek az átlagtól, a hétköznapi megszokástól, és így - tisztelet a kivételnek - nagyon sokan ferde szemmel is néznek rájuk. Hogyne néznének, hiszen ezek az emberek meg merték valósítani azt, amiről ők, egyszerű hétköznapi polgárok, (még) csak álmodni (sem) mertek.

Az extrémségnek többféle kategóriája is lehet. Nevezhetjük extrémnek azt a sportolót, aki túllépett már a magyar begyepesedésnek számító "foci-foci-foci" dolgon, és nyitott valami húzósabb felé is lehet ez bármi: gördeszka, kori, BMX, vagy akármi más, ami nem számít kis hazánkban megszokottnak, és akár veszélyes is. Szokás beszélni extrém haj, szakáll, köröm, -vagy épp ruhaviseletről is, melyet az utcán járva-kelve az emberek megbámulnak. A tetoválást, és a testékszereket is ebbe a körbe szokták bevonni, és általában ettől szoktak a legtöbben idegenkedni, vagy félni. Igazából mindent vehetünk extrémnek, és ezzel együtt semmit sem- az egyén befogadó, toleráló, és egyéb képességein múlik az, hogy az egyes dolgokat minek látja, és éli meg.

A másik megjelenítendő dolog a művészet, amellyel szintén oldalakat lehetne megtölteni, és emberek ezrei gyilkolhatnák le egymást amiatt, hogy ez akkor most művészet, vagy sem. Ebben az esetben is ugyanaz igaz, mint az élet más területein: ízlések és pofonok. Kevés olyan ember él e Földön, aki valóban szubjektíven, minden egyéniességtől mentesen tudná szemlélni a dolgokat, ebből pedig egyenesen következik az, hogy valamennyire mindenbe belemossa a saját nézőpontját, tehát nincs két teljesen ugyanolyan ízlésű ember.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy például csak a festészetet tartják elismerésre méltó dolognak, és ha már a tetoválásról, vagy a graffitiről van szó, akkor húzzák a szájukat, és elkezdik becsmérelni azt. Nos, szerintem, ez az a hozzáállás, ami miatt ma Magyarországon ott tartunk, ahol. Miért ne lehetne ugyanúgy elismerni azt, aki a saját területén ugyan zseniálisat alkot, csak nem élvez teljes körű társadalmi támogatottságot, vagy éppen (megkérdőjelezhető módon) illegális. Ugyanez igaz a mesterfodrászokra is, a fotósokra, vagy azokra a zenészekre, akik nem a tömegízlésnek megfelelő zenét játszanak.

És, hogy mit is takar ennek a két szónak a kapcsolata? Mindent, ami kicsit is kilóg a társadalomból, mindent, amit nem játszanak le naponta ötször a rádióban és a TV-ben, bármit, ami nem elfogadott, és arra csak arra vár, hogy a világ megismerje. Sem az extrémitásnak, sem pedig a művészetnek nem lehet határt szabni, és eddig bárki is próbálta ezt megtenni, belebukott. Nem is érdemes tehát próbálkozni vele, hagyni kell mindent szabadon áramlani, míg mindenki megtalálja a saját formáját, és kifejezőkészségét. És mi pedig azon dolgozunk, hogy ebben segítsünk Nektek minél szélesebb körű betekintést nyújtani!