|
Betűméret: csökkentés (-) | növelés (+)
Hogyan ünnepel a világ az év utolsó hónapjában? December... egy hónap, amelyről legtöbbször az üdvözlőlapok írása, csomagolópapírok, ajándéklisták jutnak eszünkbe, no meg persze a hajnalig tartó bulik és a másnapos macskajaj. Mégis egy kicsit most túltekintve ezeken, szeretném megismertetni veletek más országok ünneplési szokásait is.Kicsit az előzményekről A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból indult el. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év. A honfoglaló magyaroknál feltehetőleg az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusban végzett cselekvések maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj közepette búcsúznak el. A zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés ( a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés ( a lányok papírszeletekre férfineveket írnak), ezeket gombócokba dugva vízbe dobják, majd amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve. Még egy nagyon elterjedt szokás a lencseevés. Azon kívül, hogy nagyon finom, szerencsét, pénzt hoz a házhoz, és a lányok szépek lesznek tőle, legalábbis a nagymamák ezt mondják... Franciaország Franciaországban járva rengeteg programot találhatunk magunknak. Karácsonyi kivilágításban pompázik egész Párizs, december elejétől januárig. Grands Boulevards, Opéra, Ave Montaigne, Champs-Elysées és a Rue du Faubourg St-Honorén keresztül. Életnagyságú betlehemi jeleneteket láthatnak, illetve hátas- és póniló bemutató várja az érdeklődőket. Dzsessz és táncfesztiválokat, gyertyafényes karácsonyi misék és nagyszabású szilveszteri utcabálokat rendeznek. Anglia Angliában a hagyományos sült pulyka, a mince pie és a gazdagon fűszerezett Christmas pudding jelennek meg a vendéglők étlapján és a családok ünnepi asztalán. A színházakban műsorra kerülnek a látványos pantomimek, (amelyekben a felcserélt szerepek férfi és női szereplők között gyakran összezavarják a beavatatlan külföldi közönséget) és a népszerű balettek, mint például a Hattyúk tava és a Diótörő. A Cityben megtelik korcsolyázókkal a Broadgate Centre és a Somerset House jégpályája, és ha a tél nagyon hideg, a korizók a parkok befagyott tavaira is kimerészkednek. Egész decemberben karácsonyi fényekben csillog a város. A New Year's Eve-et a Trafalgar Square-n ünneplik hatalmas tömegekben. PortugáliaPortugáliában december 25-én a templomokat és a boltokat kicsi betlehemi jelenetek díszítik. Szenteste bacalhant (sós szárított tőkehalat) esznek. Kibontják az ajándékokat és elmennek az éjféli misére. Madeirában bolo de melt (mézes sütit) esznek, a gyerekek, pedig virágcserépbe búzát, kukoricát vagy árpát ültetnek és a betlehem mellé teszik. Ez szimbolizálja a megújulást és a bőséget. Az újévet egész Portugáliában tűzijátékkal üdvözlik. December 25-től január 6-ig tart a Festa dos Rapazes "ünnepe": Braganca környékén a fiúk maszkokban ősi pogány rítusok szerint "feldúlják" az egész falut. Olaszország Az igen vallásos Olaszországban nagy hangsúly fektetnek a karácsonyra, azonban inkább csöndesen telnek az ünnepek, általában családi körben. Nagy készülődés jellemzi a nagyböjt előtti velencei karnevált, sokan látogatják meg e nevezetes eseményt, A carnevale jelentése: búcsú a hústól. Az újév első napját tűzijátékkal ünneplik országszerte. A vadászok sortüzekkel ijesztik el az óesztendő démonait és üdvözlik az újév szellemeit. Spanyolország Spanyolországban december 22-én húzzák ki az ország legnagyobb lottónyereményét (gazdag karácsonya lesz a boldog nyertesnek). Szenteste (Noche Buena) családi körben ünnepelnek az emberek. S a magyarországi gyerekekkel szemben, Spanyolországban csak január 6-án, Vízkeresztkor kapják meg az ajándékokat a gyerekek (micsoda pech...nekik). Aprószentek ünnepén, spanyolul Santos Inocentes, ünneplik a bolondok napját, december 28-án. Spanyolországban a legszebb szilveszteri ünnepet a madridi Puerta del Solon tartják, ahova mindenki visz magával egy fürt szőlőt és a harang 12 ütésére, minden ütésnél egy szem szőlőt esznek, illetve kívánnak valamit maguknak és rokonaiknak a szerencsés új évkezdésre. Írország Írországban is igen mozgalmas a december. Ilyenkor veszi kezdetét a zenei, színházi és egyéb rendezvények időszaka. A karácsony családi körben rendkívül nagyszabású ünnepség. December 26-án rendezik meg a legnagyobb karácsonyi vadászversenyt lovakkal és kutyákkal. Ezen a napon, vagyis Szent István napján a katolikus fiúk kéményseprőnek öltöznek (befeketítik az arcukat) és himnuszokat énekelnek, hogy karitatív célokra pénzt gyűjtsenek. Január 1-én kezdetét veszi a lazac- és tengeri pisztráng szezon, mely az írek egyik legkedvesebb időtöltése. Egyiptom Egyiptomban is az újév kezdete január elseje, szintén állami ünnep. A kopt karácsonyt január 6-án tartják, ilyenkor Egyiptom-szerte legszebb vasárnapi ruhájukat veszik fel az emberek, meglátogatják rokonaikat és terített asztal mellett, együtt ünnepelnek. Nem állami ünnep, de a koptok ezen a napon szabadságra mennek. Még egy érdekessége van a decembernek Egyiptomban. Ugyanis ilyenkor rendezik meg az egyiptomi filmfesztivált. Ez az egyetlen alkalom az évben, amikor az egyiptomiak cenzúrázatlan filmet láthatnak. JapánJapánban az újévi ünnepség három napig tart. Napjainkban, Japánban is januárban kezdődik az év. Ez a tisztelgő és a rokonlátogatás, a szentély-, ill. a templomjárás, az ajándékozás, a játék és a vidámság ideje. Ez a legnépszerűbb ünnepek egyike. Az otthonokat és az üzletek bejáratait fenyőgallyakkal vagy bambusszal díszítik, a szobákat növényekkel, naranccsal vagy kis papírrákokkal dekorálják. Nagy a vendégjárás és a szerencsekívánás, a posta üdvözlőkártyák millióit kézbesíti. Az ünnepi étkezéseket, de még a szórakozásokat is a hagyomány íratlan parancsai szabályozzák. Színes bemutatók, tűzoltóparádé és más látványosságok szórakoztatják az ünneplőket. Habár sok furcsaság és eltérés van az egyes országok ünneplési szokásai között, egyvalamiben mégis egyetértünk; mindenki békében és szeretetben, és ha lehet tömeges banzáj közepette szeretné köszönteni az újévet. Minden kedves olvasónak kellemes ünnepeket, és sikerekben gazdag, boldog újévet kívánok! |