A változás korában, egyik nap korán mentem a Corába. Szemtanúja voltam, a corai halak korai elpusztulásának, ahogyan halálos ágyukban meghalnak. Egy hatalmas akváriumban a hall közepén tengetik mindennapjaikat, óráikat (legszebb férfikorukat); hellben = pokolban úszkálnak. Vakító fény, erős zaj, tömeg, zavaros víz, foltok tömkelege, vigyorgó fogsor az üvegre tapadva és néhány korálhoz hasonlító műanyag vacak. (Szegény Coriolanus halála!) Hiába ragadnak börtönük falára, hiába tátognak, senki nem törődik velük, mint létezőkkel. (Bezzeg már a Koránban is benne van...!) Lehet őket nem szeretni, lehet sajnálni, lehet csöpögő nyállal a sorban állni. Persze, ez nem csak amolyan corás dolog, máshol is előfordul, akár a kor divatjává is válhat; kortalan remekművé. Mégis, kit érdekel néhány halacska, annyi van belőlük, nekünk teremnek, a mi érdekeinket szolgálják jelenlétükkel. Csak apró porszemek lelkünk sivatagában, planktonoknak számítanak életünk folyásában. Korai a haláluk. De gondolhatjuk, hogy már korosan kerülnek bele szűk vízzel teli ketrecükbe, akkor meg már nem mindegy? Akkor zűrösebb, ha valamelyikük koraszülött persze. Kitesszük a pultra, hadd bámulják meg őket - ez is valami nyugati majmolás lenne? Hát, ha egyszer ez hoz pénzt a konyhára. Vajon ha lakkozom a körmöm, a színes kis foltokat nem valami halféle halfilé pikkelye adja? Korábban nem így gondolkodtunk, nem csináltunk ekkora üzletet, legalábbis az ősember semmiképpen. Érvek és ellenérvek. Üzlet vagy könyörület? Megélhetés vagy lemondás? Válasszuk a könnyebb utat és forduljunk el, hiszen ma már a műanyagok és az űrhajózás korát éljük, haladnunk kell a korral!